Cilee könyvek: Izolde Johannsen: Róma (A kárhozat éjjele 1.)

A molyon futottam össze vele, @robinson, a Gabó olvas blog gazdája hívta fel rá a figyelmem, úgy vélte, nekem tetszene.
Így találkoztunk mi ketten, én és

Izolde Johannsen: Róma
(Fülszöveg)

Ahogy a történelmet még soha nem olvastad. Ókor, középkor, újkor egymást követő évszázadok, az idő forgatagában. Birodalmak, uralkodók, országok születnek és omlanak össze, miközben nem mindennapi hősünk átéli a letűnt idő feledhetetlen eseményeit.
Se nem fiú, se nem férfi, se nem élő se nem holt. Rabszolga, aki halálával új életet nyert s vele a bosszút, a hatalmat és a halhatatlanságot. Ifjúsága, elbűvölő álcaként takarja el valódi lényegét, s a kétezer éves kaland így válik egy vámpír létezésének letehetetlen krónikájává.

Kiadó: Underground, Budapest, 2013
522 oldal

ISBN: 9789630870948

Történet

Caspar története még születése előtt kezdődik. Apja, a kelta törzs vezetője örökösének születését várja, amikor a rómaiak lerohanják őket, jó részüket megölik, a többieket rabszolgává teszik. Caspar mindkét szülője meghal, csupán nővér marad vele, hogy vigyázzon rá. Igazi lázadó tinédzserré cseperedik rabszolgaként, s ekkor újabb tragédiák sora után a bosszú vágya viszi őt, hogy maga is vámpírrá váljon és a gyűlölt birodalom bukását elősegíthesse.
Kisebb-nagyobb lépésekben Caspart követve nézzük végig a birodalom tündöklését és bukását.

A könyv egyik nagy erőssége a történelmi hitelesség. Látszik, hatalmas tudás, rengeteg munka van mögötte. DE ami miatt nem egy száraz történelmi könyv, az az, hogy nem erőltet semmit. Nem tukmálja ránk az adatokat, nem kéri számon, egész egyszerűen ezek adják a hátterét a történetünknek, keretbe foglalják azt. S teszik ezt olyan kivételesen jól, hogy az ember elgondolkodik, miért ne történhetett volna így.

Erre kiváló példa amikor Caspar Pollioval katonacsászárok gyors váltakozásáról cseveg, egészen egyszerűen annyira életszerű baráti csevegés volt, hogy nagyon jót derültem rajta, és mégis, a történelem egy szegletét mutatta nekünk.

"– Nem zavar, ha közben iszom? – kérdezte a vérfarkas csöndesen.

– Közben én is ihatok, csak akkor elvesztem a beszélgetőtársam.

Röhögtek. Caspar nagylelkűen intett, mire Pollio vörösbort töltött

kupájába. Ráemelte tekintetét a vámpírra és úgy ivott, mintha ő ezáltal

részese lenne ezen emberi cselekedetnek.

– Találkoztatok? – kérdezte a vámpír, állát tenyerébe támasztva.

– A császárral?

– A jelenlegivel.

– Már nem járok a hadsereg közé.

– Gallia nyomorba süllyedt a katonacsászárok uralma alatt.

Pollio bólintott.

– Tudom. Száz meg száz év nem volt elegendő, hogy lerázzuk az

igát. Mikor lesz ennek vége?

– Hamarosan. Közel már Róma végzete. Játszunk.

A vérfarkas félretolta a kupát és várt. A gyermeki arcon ravasz

mosoly jelent meg.

– Pupineus – dobott fel egy nevet a vámpír. Pollio egy kis ideig

tűnődött, aztán kivágta.

– A praetorianusok gyilkolták meg, úgy hatvan éve. Én jövök.

Sabinianus.

– Könnyű. Önmagát kiáltotta ki császárnak, de csatában megölték.

Silbannacus.

– Trónbitorló. Na jó uram, most figyelj. Trebonianus Gallus.

– Saját katonái gyilkolták meg. Regalianus.

– Szintén önmagát nevezte ki császárnak. Kétszázhatvanban ölték

meg.

– Hostilianus.

Pollio elnevette magát.

– Egy kakukktojás. A pestis vitte el. Természetes halált halt. I.

Gordianus.

– Africa helytartója. Öngyilkos lett Még Pupineus előtt. És most

tessék. Mondd ki a fia teljes nevét.

– Tiszteletre méltó katona volt. Csatában esett el. A neve pedig

Caesar Marcus Antonius Gordianus Sempronianus Romanus Africanus

Augustus.

– Győztél! – kacagott a vámpír és kivillantotta pompás fogait."

Belülről látjuk Pompei pusztulását, vagy épp a keresztények küzdelmét, Caspar és társai szemén keresztül. A kultúra bemutatása is zseniális. Hat évig tanultam latint, s vele nyilvánvalóan a kultúrát is alaposan megismertem. Amit az írónő bemutat: a ruházkodástól az áldozatokon át az étkezésekig mind rendkívül pontosan festik le a rómaiak mindennapi életét.

Nagyon tetszett a vámpírok ábrázolása.
Mert a könyv egy fantasy, éppen ezért vámpírok, sőt vérfarkasok is jelen vannak.
Főszereplőnk maga is vérszívó, és mint olyan bizony embereket támad meg, és a vérüket fogyasztja. Nem mehet a napra, nem bírja az ezüstöt és karóval szíven döfve meghal. Vérkönnyeket hullat és szomjúságával küzd.

Caspar nem Edward. Hálistennek. Nem csillámvámpír, és nem jár lihegve lánykák után.
Caspar harcos, bosszú- és vérszomjas.

A nyelvezethez: nekem volt néhol zavaró kifejezés, és olyan mondat, ami lelassított, vissza kellett olvassak, mert belegabalyodtam, de összességében tetszett a szókincse, a nyelvhasználata.
A történet eleje zseniálisan izgalmas. Vagy kétszáz oldalig letenni se tudtam. Aztán sajnos a közepe kissé leül, lapos. Olyan, mintha epizódok sora lenne, nem látom, a fő szálat miként viszi előre, de ettől függetlenül érdekes és olvasatos.
A vége viszont újra elképesztően pörgős a Rhianonnal való újratalálkozástól és onnantól újra letehetetlenül izgalmas, az a fajta, amit még éjjel alvás helyett be kell fejezzen az ember.

Mint tudjuk Róma elbukik.

De ezzel Caspar élete beteljesedik?

Nem, hiszen a haragja még nagyobb mint valaha, és most az ellenség nem az emberek birodalma.