2015. május 11., hétfő

A TRT találkozó után, avagy beszámoló a hétvégéről és beszélgetés Trux Bélával és Rozsnyai Jánossal

A rendhagyó TRT találkozóról meséltem az előző bejegyzésemben, de a szerzők nem csak a beszélgetésre érkeztek Makóra. Mozgalmas hétvégéjük volt, s ennek végeztével tegnap este még egy kellemes fagylaltozós-vacsorázós hosszú beszélgetésre sikerült összefutnom Trux Bélával és kedves feleségével, Mónikával, Rozsnyai Jánossal és Tamás Gáborral.

De ne szaladjunk ennyire előre.
Benkő László, Marcellus Mihály, Trux Béla írók párjaikkal, valamint Tamási Izabella szerkesztő lányával és az ő párjával pénteken érkezett városunkba. Rozsnyai János és kedves neje, Rozsnyai Éva fogadták őket. Éva intézte egyébként a szervezés oroszlánrészét, nem kis feladat volt.
Amint befutottak és elfoglalták szállásukat, a Flórián vendégházat a strand mellett, körülnéztek az elmúlt évek során csodálatosan kiépített Maros-parton.
A Lombkorona sétányon bátran keresztülvágtak, még az izgalmas hálós részeket se hagyták ki, Izabella még a cipőjétől is megszabadult a cél érdekében. Sőt, a bátrabbak a sétány végén álló, 18 méter magas toronyból induló negyvenméteres csúszdán is lecsúsztak, ami egyébként állítólag a Kárpát-medence leghosszabb szárazföldi csúszdája. Marcellus Mihály igencsak fájlalta, hogy nem alkalmas ruházatban jött, de Benkő László és Trux Béla gondolkodás nélkül vágtak bele a kalandba.
Igen, ezen a hatalmas csúszdán csúsztak le. Le a kalappal.
A városba érkezvén körülnéztek a téren, szemügyre vették a Hagymaházat és a Múzsák kútját, majd belépve megnézték Bárdi Andrea művésztanár és művésztársai kiállítását.


Marcellus és Benkő a Múzsával
A Kávézóban már jó néhányan várták a vendégeket, akik nagyon közvetlenül viselkedtek, beszélgettek a már ott lévőkkel, majd elfoglalták a helyeiket, és megkezdődött a másfél órásra tervezett beszélgetés - ami közel kétórásra nyúlt - amire legalább hatvan ember látogatott el városunkból. A szerzők az előadás után lelkesen dedikálták könyveiket.


A program végeztével az Autós Csárdába várták a társaságot vacsorára.

Majd innen egy lelkes történelem-rajongó olvasójukhoz indultak, aki maga is íjászkodik és korongozik. Marcellus Mihállyal és Trux Bélával nagyot beszélgettek az ókorról, Benkő László pedig elmesélte, a tatárjárás körül milyen ételeket, italokat fogyasztottak, milyen ruhákat viseltek az emberek.
Szombat reggel a kiszombori rotundát, körtemplomot látogatták meg lovaskocsival, illetve a helytörténeti kiállítást nézték meg.



Ezután autóba ültek, és az óföldeáki erődtemplomhoz mentek, ahol Forgó Géza muzeológus-történész mesélt a templomokról és a Návay családról. Mindkét történelmi emlékünk lenyűgözte a társaságot.



Nem maradhatott ki a házigazda, Rozsnyai János könyvének ihletője, a kun kereszt sem. Ezt a programot várta talán a legjobban mindenki. 


Sajnos, kora délután a két legtávolabbról érkezett írónk és a szerkesztőnő is útnak indult.
A délutáni városnapi programokra csak Trux Béla és neje maradtak, hiszen hosszú hétvégéjüket ők ma Kiskunlacházán zárják, ahol Rozsnyai Jánossal együtt újabb könyvbemutató várja őket.
Itt épp Odília könyvét dedikálja Trux Béla
Így adódott alkalmam tegnap este találkozni velük egy kötetlen fagylaltozós-ice-teázós-vacsorázós beszélgetésre.
Fél hatra beszéltük meg a találkozót. A hajmeresztő szélben a főtéri étterem/cukrászda előtt vártuk Bélát és Mónikát Tamás Gáborral. Kiderült, Rozsnyai János pedig már régen benn várt minket az asztalnál.

Természetesen, hiszen magam is anyuka vagyok, rögtön a gyerekekre terelődött a szó. Béláék két gyermeke még egészen kicsi, így hasonló élethelyzetek vannak náluk, mint nálunk, míg Jánosnak már két felnőtt lánya van.

Óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet két öt év alatti gyerek mellett regényt írni. Béla erre röviden annyit válaszolt: sehogy. Az Akkon születésekor a fia még nagyon kicsi volt, egyszerűen elosztották a teendőket 
Mónikával, de ahogy nőnek a gyerekek, egyre több figyelmet követelnek maguknak napközben is aputól, így sokszor kénytelen félretenni az írást egy kis dögönyözés vagy épp szigorú szülői igazságosztás kedvéért.

A következő, alakulóban lévő könyv, az Eretnek valószínűleg a nyár végére születik meg, ha sikerül ezeket a fenn említett szerepeket összehozni. Így ha a körülmények is kedveznek, talán karácsonyra már a kezünkbe foghatjuk a legújabb könyvét.
Addig is - egy az átlagos Trux-olvasó számára meglepő módon - egy sci-fi novellával találkozhatunk majd tőle a nyáron, a könyvhétre megjelenő Ad Astra novellaválogatásban. Ez amúgy nem is annyira meglepő ám, ha arra gondolunk, az első olvasásélménye A Birodalom visszavág, és első szárnypróbálgatásai sci-fi és DD fantasy írások voltak.

Bár rendkívül jól működik az összhang az írói munkát tekintve is Béla és felesége között, Mónika elmondta, nem szól bele a művek alakulásába. Ő is első olvasója a könyveknek (mint azt már Benkő László és Marcellus Mihály is elmondta a párjáról), de például a történelem politikai vonatkozásai nem érdeklik, ezeken a részeken igyekszik gyorsan túljutni.  

Arra is kíváncsi voltam, hogyan írnak és hogy érzik-e, amikor készen van a kézirat. Van-e ilyen pillanat.

János elmondta, hogy ő intuitív módon ír, nem használ igazi szinopszist, halad az ötletekkel, s nála általában írás közben alakul ki a történet, de szépen gömbölyödik, és a végén, amikor kerek, egész, akkor azt érzi, és tudja, nem kell tovább írnia.

Ezzel szemben Béla sokkal tudatosabban, vázlat alapján ír, először összeszedi a fő történetet, fejezetekre bontja, azokat jelenetekre, majd az egyes fejezetekhez rendezi, miről hol szeretne beszélni. Ő maga egy kerek történetet ír, akkor is, ha az 1500 oldal lesz, s azt majd a kiadóval, szerkesztővel közösen döntik el, hogyan is osztják több felé.
Először jó előre elolvas minden fellelhető irodalmat, kijegyzeteli, mit hol szeretne megmutatni. Hatalmas mennyiségű történelmi anyag gyűlt már fel nála, köztük sokszor csak angol nyelven beszerezhető tudományos művek, nem is szólva arról a rengeteg más, vonatkozó tudományágról, amire szüksége van, művészettörténet, heraldika vagy éppen helytörténet.

Kérdeztem, vajon elolvassák-e a könyveiket? 
János elmondta, hogy az alkotás folyamán annyiszor böngészte át újra és újra, hogy esze ágában sincs már kész könyvként elolvasni, sőt. Inkább elkerüli egyelőre, talán majd egyszer, évek múlva.

Gyakorlatilag Béla is ugyanezt mesélte, bár ő néha a kezébe veszi egy-egy csatajelenet kedvéért. Részben az volt ugyanis a motivációja az írásra, hogy az Egri csillagokon kívül máshol is olvashasson ilyen jó, pörgős csatajelenetet.
Máskor azért kapja elő a könyvét, mert egy szituációra eszébe jut egy remek megoldás, és sokszor már nem is emlékszik, hogyan sikerült végül kisimítani a szálakat. De ilyenkor általában rájön, hogy az eredeti ötlet sokkal jobb, és olyankor nyugodtan teszi le a kötetet. Érdekességképpen megemlítette, hogy sokszor az olvasók rácsodálkoznak, hogyan történhet meg, hogy nem emlékszik erre vagy arra. Ilyenkor elmondja, hogy mivel ő az összes lehetséges megoldással dolgozott, sokszor több tíz oldalakat törölt ki, cserélt másra, írt át, így neki a fejében a kimaradt részek is élnek.

Mindketten elmesélték, hogy egész párbeszédeket írtak meg egy frappáns vagy hatásos mondat elsütéséhez. Elmondták azt is, hogy előfordult, az írói fantázia messze vitte őket az eredeti szándékuktól, s ilyenkor göröngyös úton jutottak vissza az eredeti célhoz, de muszáj volt a megfelelő irányba kormányozniuk az eseményeket.

Mivel nekem még sokáig kattog az agyam lefekvéskor, és sokszor az éjszaka közepén jutnak eszembe a legjobb dolgok, megkérdeztem az íróktól, náluk hogyan működik ez.
Béla elmondta, gyakran háromszor-négyszer is kimászik az ágyból, hogy leírjon valamit, sőt, éppen ezért vette az első okostelefonját. Érdekes, bár szakmáját tekintve informatikus, mégis utálja a számítástechnikai kütyüket, még ha ért is hozzájuk. János pedig éppen azért nem kedveli őket, mert ő már nem boldogul velük olyan egyszerűen.

Ezután beszélgettünk a kiadókról is, a kiadás kapcsán jelentkező gondokról, például a borítóról is. Mindketten elmondták, hogy a borító, mint első benyomás, igenis nagyon fontos. Béla a Templomosnál még nem tudta, hogyan is megy ez, de az Akkon ostroma esetében már tudatosan választotta ki jó előre a festményt, ami végül a borítóra került.

Más, megbecsült és nagyra tartott írók nevei is előkerültek, például Béla kedvence és példaképe Stephen King, vagy a történelmiregény írás nagyjai. Ez esetben természetesen felmerült újra a hitelesség és a kaland, a nevelés és a szórakoztatás viszonya. Mindkét író, de Gábor és jómagam is egyetértettünk abban, hogy egy történelmi témájú könyv igenis fontos, hogy autentikus legyen. Természetesen nagyon fontos, hogy élvezhető legyen, de ennek nem szabadna a hitelesség rovására mennie.

Hosszúra nyúlt beszélgetésünkről sietve távoztam, hiszen idehaza már tisztára mosott két gyerek várta az esti kakaóját és az esti pusziját, majd stílusosan az Egri csillagokkal vonultak ágyba.

(A fényképek a Történelmiregény-írók TársaságaMarcellus Mihály, Gabo olvas, Benkő László, Trux Béla és Rozsnyai János facebook oldaláról származnak)

2015. május 9., szombat

Rendhagyó író-olvasó találkozó Makón

Tegnap volt a nagy nap.
17:30-kor kezdődött a rendhagyó író-olvasó találkozó a Történelmiregény-írók Társasága szerzőivel a Hagymaház Kávézóban.
Tamási Izabella szerkesztővel, Benkő László, Marcellus Mihály, Trux Béla és Rozsnyai János írókkal Tamás Gábor, a Gabó olvas blog szerzője beszélgetett.
A kötetlen társalgásba mi, olvasók, vendégek is belekotyoghattunk, és ettől csak még izgalmasabb lett.


Miután megtudtuk hogy miért született a TRT, mi a célja, hogyan működik, Tamási Izabellától a szerkesztői munkáról tudhattunk meg többet, és egy kicsit belepillanthattunk a szerzőkkel, műveikkel kapcsolatos emlékeibe. Jókat derülhettünk az éjszakai telefonálásokon, és rácsodálkoztunk, mi mindenre kell figyelni egy könyv születésekor.
Az írók könyveikkel kapcsolatos többéves kutatómunkájukról meséltek és kutatási módszereikről, dilemmáikról és az írói szabadság és a hitelesség viszonyáról beszélgettek.
Itt óhatatlanul felmerült a történelmi regény "receptje", ami egy rész hiteles történelmi adat (nevelés) és egy rész irodalmi szabadság, kaland (szórakoztatás). A siker titka a megfelelő arányok eltalálása.
Gabó arról is kérdezte őket, miért azt a kort választották, amelyikben alkotnak, hogyan kezdtek bele az írásba, hogyan alkotják a karaktereiket.

Benkő László elmondta, történelemtanárként csak egy lépés választotta el az írástól, s hogy ma már szinte a kábítószere, elvonástól szenved, ha nem írhat. Ő igazi tanár, a szó legnemesebb értelmében. Az itt megjelent írók közül ő volt, aki a történelmi korok legnagyobb spektrumot öleli fel. Elmondta, hogy neki a Zrínyiekkel mondhatni könnyű dolga volt, hisz annyi mindent tudunk róluk, sőt, egész pontosan ismerjük a jellemüket is.

Marcellus Mihály is hasonlóképp nyilatkozott Marcus Aureliusról, hisz szobrokról ismerhetjük a külsejét, míg elmélkedéseiből, leveleiből a jellemét. Ő vallásos neveltetését emelte ki amikor a választott korról, a második század Római Birodalmáról kérdezték, hiszen a kereszténység születése és terjeszkedése is a római korra tehető.
A Marcus Aurelius Pannóniában trilógia harmadik kötete közelgő megjelenésével kapcsolatban beszélgettünk a marketing, a reklám témaköréről is valamint a különböző mérésekről, toplistákról.

Trux Béla elmesélte, ő indult a legmesszebbről, hisz informatikus mérnökként fogott az írásba. Első kötete A templomos lovag 8 éven át íródott, maratoni kutatómunkával. Hogy miért a templomosok? Gyerekkori képregény élmény és a Diósgyőri vár egyaránt erre vezették őt.
Komolyan küzdött karakterei jellemével, néha olyan döntéseket kellett "kikényszerítenie" tőlük, amik a történelem szerint megtörténtek, de ő az adott személyiséghez nehezen tudta hozzáilleszteni.
Nőalakjait még kollégái is külön megdicsérték, sőt, megsúgom, Rozsnyai János elmondta, kis híján maga is beleszeretett Adlinba, annyira élettel teli, annyira hús-vér karakter. 



Rozsnyai János fiatal korától fogva szerelmese a helytörténetnek, ezen kutatásai a helytörténeti írások után a novellák születéséhez vezetett, hiszen a történelem emberi sorsokból áll. Pedagógusként ő is tanító szándékkal fogott az írásba.
Legújabb munkája, a majdnem teljesen kész Az istenasszony sírja munkacímű nagyregénye a neolitikumba visz vissza, reméljük hamarosan a kezünkbe foghatjuk majd.


Személyes véleményem:
Az írók hihetetlenül szimpatikusak voltak mind. Vidámak, mosolygósak, udvariasak és rendkívül közvetlenek.
Trux Béla igazi mókamesterként gondoskodott a jókedvről. Marcellus Mihály volt számomra a legerősebb karakter. Róma szerelmeseként az őáltala bemutatott kor áll a legközelebb a szívemhez. Benkő László -mint említettem- egy igazi tanító. Őt is, mint Rozsnyai Jánost, elhallgatnám órákig. Zseniális mesélő.
Bevallom, négyük közül eddig ő foglalkoztatott a legkevésbé, de most biztos nekifogok a könyveit bepótolni, mert ha úgy ír ahogyan mesél, jónéhány ébren töltött éjszakám lesz a könyvei mellett.
Izabellával még órákig beszélgettem volna, ritka eset, hogy ilyen rendkívüli emberrel hoz össze a sors, de sajnos rövidre volt szabva az időnk. Rohanniuk kiellett vacsorázni, mert a beszélgetés igencsak elhúzódott, s már rég várták őket az Autós Csárdában. 

Megemlíteném az alkotók párjait, akik szintén nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Ők az udvari szerkesztők -amint azt Benkő László is elmondta- az első kritikusai az alkotásoknak, nem kevés belső viszályt vállalva ezzel.

Egészen egyedülálló alkalom volt ez, hogy egyszerre négy szerzővel beszélgethettünk, és az amúgy rejtve működő, de annál fontosabb szerkesztő munkája is megmutatkozhatott. Köszönöm a lehetőséget az íróknak és a szerkesztőnőnek amiért megtiszteltek minket, valamint a szervezőknek, hogy ezt minden nehézség ellenére ilyen színvonalasan összehozták, megszervezték. És végül, de semmiképpen nem utolsó sorban köszönöm Gabónak, hogy kiválóan levezette ezt a beszélgetést, és nagyszerűen megválasztott kérdéseivel irányította a beszélgetést. Jól látszott, hogy a könyveket és a szerzőket is jól ismeri, a lehető legjobb választás volt a feladatra.

(A képek a szerzőkről a József Attila könyvtár fotói, természetesen lemerült a fényképezőgépem, s mint az utolsó képen látható, a telefonom nemigazán alkalmas erre a célra)