2014. december 16., kedd

Curtis Sittenfeld: Sisterland – Ikerország

Kölcsönbe járt nálam ez a szépséges könyv kedves barátomtól @robinsontól.
Először kicsit furcsának tartottam a könyvet a fülszöveg miatt, vacilláltam is egy keveset, mert amolyan misztikus-valós-nak tűnt, és azt nem szeretem. Fantasy, misztikus jöhet, valós történetek jöhetnek, de a kutyulást nem szeretem.

Aztán elolvastam, és pozitívan csalódtam.

Curtis Sittenfeld: Sisterland – Ikerország
(fülszöveg)
Kate és Violet ikertestvérek, akiknek az élete szoros kapcsolatuk ellenére is nagyon különböző vágányon halad. Mindketten különleges képességgel születtek, amelyet gyerekkorukban azonos mértékben alkalmaztak is: erős megérzés ez, egyfajta természetfeletti tudás emberekkel, helyzetekkel, a jövő történéseivel kapcsolatban. Felnőve azonban nagyon másképpen viszonyulnak különös adottságukhoz: míg Kate minden igyekezetével azon van, hogy elnyomja, és normális, hétköznapi életet éljen, addig Vi a maga teljességében kibontakoztatja, és médiumként keresi kenyerét. 
Azután egy őszi napon Vi számára nyilvánvalóvá válik egy közelgő földrengés lehetősége, testvére pedig megérzi a katasztrófa pontos dátumát. Olyan információ ez, amelyet nem tarthatnak meg maguknak, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy az emberek fölkészüljenek a túlélésre. Nagy médianyilvánosságot kap tehát a jóslat, és a feszültség szinte tapinthatóvá válik, ahogy a megjelölt dátumhoz közeledünk. Valóra válik-e a jóslat, és mindent elnyel a föld? Vagy tévedés az egész, és Vi megszégyenül az egész kisváros előtt? És bármelyik lehetőség következik is be, lehetséges-e a túlélés a testvérek és családjuk számára?


Kiadó: Tarandus, 2014
Oldalszám: 528
ISBN: 9786155261763

Fordította: Bosnyák Viktória

A történet:
Adott egy ikerpár: Vi és Daisy Kate.
Vi nem törődik másokkal, úgy él, ahogy neki tetszik, papucsot visel mindenhová és ha olyanja van, lányokkal randizik, s akár ciki, akár nem, megérzéseit felhasználva médiumként tengeti az életét.
Kate ellenben nagyon is ad mások véleményére, tökéletes felesége egy tudósnak és anyja két gyerekének. De Kate korábban Daisy volt, megérzésekkel megáldva, pont, mint ikertestvére. Csakhogy semmi normális nincs egy jövőbe látó emberben, pedig Kate csak normális akar lenni, ezért ő az adottságát szigorúan elnyomva él teljesen hétköznapi életet.

A történet kezdetén kisebb földrengés rázta meg Kate és férje Jeremy otthonát. Másnap Vi megjósolja, hogy egy sokkal nagyobb földrengés fogja megrázni a várost, földrengésszezonról beszél. A geológus professzor Jeremy, és munkatársa (egyben szomszédjuk és jó barátjuk) a nagy tudású, elismert szaktekintély Courtney is kizártnak, és semmiképpen sem megjósolhatónak tartják az esetleges újabb, komolyabb földrengést.
Ám mikor Kate (bár küzd a megérzések ellen) a katasztrófa napját is megálmodja (október 16) Vi küldetésének érzi, hogy tájékoztasson erről mindenkit, és megmentse, akit tud. Pánik és hatalmas médiacirkusz keveredik, Kate kénytelen sajtóst fogadni egy vagyonért, hogy Vit megmentse a firkászoktól.

Alapvetően ennyit mutat a fülszöveg, ennyit lehet előre tudni a könyvről.
Ám párhuzamosan belelátunk a kisgyermekes anyuka életébe, a hétköznapokba, hogyan zajlik a napi rutin, hogyan jár naponta a gyerekekkel és a szomszéd GYES-es apukával (hogy divatos magyar kifejezést használjak Hank-re) és kislányával a játszótérre. Milyen monoton, milyen kimerítő a két imádott prüntyő gondozása.
És folyamatos flashback-ekkel láthatjuk Vi és Daisy gyerek és kamaszkorát, főiskolás éveit, valamint fiatal felnőtt korát.
Megtudjuk, hogy az anyjuk átokként élte meg, hogy ikrei születtek, apjukat pedig sose szerette, majd az idő előrehaladtával a depresszió mélyére süllyedt. Anyjuk kimondottan gyűlölt minden olyan dolgot, ami ikerségükre utalt, például mikor egymás gondolatait találták ki játékként.

Sisterland a két lány közös külön világa, szobájuk ajtajára írták gyerekként:

lakosság: 2 fő

Gyermekként teljesen egyformák voltak, aztán ahogy a lelkük megváltozott úgy külsőre is egyre jobban eltértek egymástól. A hízásra hajlamos Vi meghízott, figyelemfelkeltő aszimmetrikus frizurát vágatott, míg Kate vékony maradt és igyekezett tökéletesen normális kinézetű maradni.

Azt hittem a történet majd a szuper képességekről fog szólni.
És nem.
Aztán azt hittem, majd a földrengésről és a jóslatról fog szólni.
És nem.

A földrengés-várás csak keretet ad, feszültségben tart.
Viszont olyan szuperul elterelte  figyelmet, hogy már jól beletenyereltünk a dolgokba, mikor észbe kaptam, hogy itt bizony történtek a dolgok szépen suttyomban.
Csak vártam, vártam október 16-ot, mint mindenki más, és tűkön ültem, mikor elérkezett.
Mert elérkezett.
És a katasztrófa hatalmas áldozatokat követelt, és még nagyon sokáig, talán örökre érezni fogja mindenki a hatását.

Eleinte Kate fogott meg. Annyira saját magamat láttam benne. Egy féléves és egy kétéves gyereket nevelni nem egy leányálom. Fel kell kötni a gatyát.
A körülményes indulások, a szoptatással járó nehézségek (szex melltartóban :-D) 
vagy éppen vigyázni a nagyobb épségére, mikor a kicsi éppen szopizik.És a betegségtől való rettegés. Rosie betegsége, Kate rettegése annyira, de annyira ismerős volt, hogy a szívem szakadt érte. Aki ismer (illetve a régi blogot olvasta) tudja, hogy Encsivel mennyire komoly bajok voltak az elején, hogy az élete hajszálon függött, hogy közel két hétig a sötétben tapogatóztak az orvosok, és a gyerekintenzív várójában rettegve-reménykedve vártam a csodát.

Viszont a rettenetes megfelelési kényszer, a tökéletességre törekvése, az, hogy soha ne ejtsen hibát óhatatlanul előre vetítette, hogy igenis fog hibát véteni.
Ami miatt különösen haragudtam rá, az az volt, hogy milyen sokszor hagyta a testvérét magára, csak hogy a külső szemlélődők felé jó arcát mutassa. Nem védte meg Vi-t, még ha tudta is, hogy igazán működik a megérző-képessége. Vagy mikor úgy gondolta, és meg is magyarázta a testvérének, hogy kevésbé lenne ciki, ha egy férfival járna és nem nővel.
Sőt, később még meg is értettem Kate érzéseit, bár nagyon kiakadtam rá.
Talán néha egy apróbb hiba elég lett volna...

Jeremy a szinte tökéletes férj.
Hűséges, higgadt, logikus, emellett helyes, jó szerető, okos és jól keres.
Ami mégis zavart benne az a kissé lekezelő modor időnként Kate felé, és hogy tök hibbantnak nézte a sógornőjét.
Végre olyan jól esett egy olyan férfit látni, aki nem gondolja, hogy egész nap tévézett az asszony, semmit se csinált odahaza. Jeremy tudja, hogy mennyi gond van a gyerkőcökkel és a háztartással napközben, így hazatértekor egy kis időre elfoglalja a gyerekeket, hogy neje egyet szusszanhasson, vagy reggel megeteti őket, míg a nő lezuhanyozik.
Valóban nem egy dalolós foglalkozásra járós figura, de szerintem remek apa és férj.
Megértő, szerető bástya.
Hogy miért utazik mégis Denverbe szerintem valahol érthető a részéről. Én -bár hasonlóan haragudtam rá, mint Kate- megértettem.

Tükörképe a családnak Courtney és Hank Ameliával.
Itt a férfi maradt otthon karrierjét feladva a kislányával, míg a nő 7-4-ig dolgozik, konferenciákra utazik.
És Hank ráadásul a legészakibb déli államban fekete.
Nagyon kedveltem őt a könyv 3/4 részéig, aztán én is kissé eltávolodtam tőle Kate-tel karöltve.

Courtney és Jeremy a művelt kenyérkereső fele a sztorinak, jó barátok, munkatársak, gyakorlatilag együtt töltik a napjaikat, míg párjaik, a háztartásbelik naponta többször összefutnak, segítenek egymásnak. Néha úgy érzem hogy ebben a felállásban többet osztanak meg egymással, mint a házastársak egymás között.

Vi valahogy mégis egy fekete folt maradt a sztoriban. Megismertük nagyvonalakban az életét, tudtuk mivel foglalkozik, de mindig csak Kate szemüvegén át láthattuk. Nem találkoztunk az igazi Vi-jal.
Earl, az apjuk is valami elérhetetlen, távoli dolog volt majdnem a legvégéig, de aztán az ő karakterével megbékéltem, sőt, megkedveltem.

És így eljutottam oda, hogy ez a könyv sokkal több egy sima kis katasztrófás-misztikus regénynél.
Nagyon komolyan boncolgat nagyon komoly témákat.
A felelősségünket szülőként: ki a jó szülő? A lányok anyja, aki rájuk se bagózott, a saját lelkében elmerülve magára zárta a szobája ajtaját, de önállóságra nevelte a gyerekekeit, vagy Kate, aki az áfonyát is elfelezi Rosie-nak? Veti fel a kérdést éppen Vi.
Az aggodalom: meddig kell, és honnan felesleges? Hagyjuk-e, hogy az aggódás belekússzon a mindennapjainkba? Vagy égessük el egy papírcetlin?
A jóslat, média és pánik: vajon mennyire szükséges, mennyire helyes a médiában felfújni mindent, miért akarjuk a közszereplőknek a fehérnemű méretét is tudni, mikor a párunkét se tudjuk?
A féltékenység, a bizalom és a megbocsájtás: mi az amit elbír egy kapcsolat? Minden megbocsájtható?
Faji kérdések: biztos, hogy minden fekete férfi züllött alak, aki a hét különböző nőtől született gyereke közül az egyiket viszi éppen játszótérre a láthatás során? (-Hank szavai)
És biztos, hogy fel kell jelenteni, ha egy szupermarketben egy fekete férfi egy fehér kislánnyal sétálgat? Döbbenetesnek találtam ezt a szálat, főleg, hogy tudom, így van. Belefutni konföderációs zászlókba a lökhárítókon, beszólások, megbámulások.
És azt hiszem Kate azzal, hogy a férje háta mögött mégis leszedi a festményeket, elcsomagolja a poharakat, tányérokat, ásványvízkészletet halmoz és ellátmányt a földrengés esetére, miközben a világért nem állna ki nővére és a jóslata mellet kissé görbe tükröt mutat mindannyiunknak. Mind ezt tesszük egy picit. Én azért csomagolok levest a gyereknek az oviba, hogy nehogy a dadanéni azt mondja, hogy nem adok a gyereknek enni (allergiás-külön étkezést hordok neki). Végül úgy éreztem, hogy bár Vi a harsány, a médium, aki nem törődik a súlyával, lánnyal randizik, mégis ő az őszintébb, testvérének minden mozdulata előre megtervezett.

Kicsit zavartak az erotikus részek, bár talán nem is nevezném igazán annak, inkább szexbeszámolók. Valahogy a többihez annyira nem illett, és nem értettem, miért kell bele. Nem vitte előre a sztorit, főleg a tinédzserkoriak.

Úgy éreztem, hogy a könyv kb kétszer hosszabb a kelleténél. Sok-sok felesleges infó, sok-sok oldal.
Néhol annyira bonyolult módon fogalmazott, hogy vissza kellett mennem elolvasni újra egy-egy gondolatot, volt néhány hely, ahol egy bekezdés egyetlen mondat volt. A nevek rendkívül magas számú ismétlése a Marissa első megjelenésénél nagyon szembetűnő, de amúgy is hajlamos túlzásba vinni.

A borítóról:
1. amikor megláttam, teljesen ledöbbentem, mert a barátnőm kislány kisértetiesen hasonlít a bal oldali lányra. (legszívesebben mutatnék egy fotót róla)
2. valahogy nem érzem a könyvhöz tartozónak.
3. az egypetéjű ikrek ugyan eltérhetnek sokmindenben (pl.: súly) de a szemük színe azonos.

 


Szemszög: E/1 (Daisy Kate)


Kedvenc szerepők:
* Kate. Lehet utálni, nekem igazi anyatigris volt, bár sok dologban ki nem állhattam és felpofoztam volna
* Jeremy. Szerintem nagyszerű férj és apa.
* Josie :-)
(Írhatnám Vi-t mert valóban vannak jó beszólásai, de igazán nem ismerjük meg)
Utáltam szereplők:
* Courtney: igazi ellenszenves karakter
* Leland onkológus felesége
Kedvenc rész:
* Vi és Daisy gyerekek
* gyerekneveléssel kapcsolatos rémesen élethű részek
* Apa titka

Idegesítő rész:
* Minden Kate-féle marhaság, amikor tökéletes akar lenni.
* Október 16 este :-(
Értékelésem pontokban:
7/10
Jó Könyv (JK)

2014. december 3., szerda

Karácsonyi meglepetés a TRT-től


Különös ajándékkal lepte meg olvasóit a Történelmiregény-írók Társasága

Másfél éve alakult meg a Történelmi-regényírók Társasága, mely szervezet célja, hogy népszerűsítse a történelmi regény műfaját és annak művelőit, továbbá egységbe tömörítse és támogassa a műfajban tevékenykedő írókat.

A társaság karácsonyi meglepetésként Sorsok és évszázadok címmel ingyenesen letölthető antológiával lepte meg olvasóit. 

Az antológiában olyan neves szerzők írtak egy-egy novellát, mint T.R. Salty, Marcellus Mihály, Benkő László, Rozsnyai János, Urbánszki László, Bányai Ilona, Trux Béla, Gál Vilmos, Cselenyák Imre, Dr. Várkonyi Tibor, Iván Katalin és Bokor Pál. A kötet előszavában Fábián Janka gondolatait olvashatjuk.

Az antológiát (több formátumban) a TRT honlapjáról lehet letölteni:



Ferenczik Adrienne: Hepi börszdéj

Bevallom, teljesen véletlenül futottam bele Ferenczik Adrienne könyvébe. Sőt, a borító elég zavarba ejtő, nem is biztos, hogy nekifogok, ha nem hívja fel rá a figyelmem egy kedves ismerős. (Köszönöm I.)

Aztán elolvastam.

Röviden?
Zseniális!
Hosszabban?



Ferenczik Adrienne: Hepi börszdéj
(fülszöveg)
Hat születésnap, hat kerti parti, hat csokitorta, s az ünnepi gyertyák elfújásánál évről évre ugyanaz a kívánság: csak minden maradjon így. De semmi nem marad úgy, mert az életben csak egy az állandó: a változás. A születésnapot ünneplő baráti társaságot így minden évben meglepetés éri. A párok megunják, megcsalják, elhagyják egymást, szerelem szövődik, házasság bomlik fel, miközben mindenkiben ott bujkál a kérdés: szabad-e, lehet-e, érdemes-e új életet kezdeni. Ferenczik Adrienne harmadik regénye, a Hepi börszdéj három házaspár mindennapjain keresztül ábrázolja a modern család válságát, miközben egy fordulatokkal teli történettel szórakoztatja az olvasót ugyanazzal a mesélőkészséggel és empátiával, mint előző két regényében, a Napfényes Riviérában és az Incognitóban.

Kiadó: Atlantic Press, Budapest (2014)
Oldalszám: 480
ISBN: 9786155332623




A történet
Mint a fülszöveg is írja, Zoltán hat születésnapját követhetjük figyelemmel.
Az első a 45. és szépen sorban eljutunk a bűvös 50-ig.
A helyszín mind a hat alkalommal a nyaraló a Duna-parton, amit az első ünneplés alkalmával éppen felavatnak, hiszen évek kemény munkája után Zoltán akkor vette meg végre élete álmát.


Az első ilyen buli valójában nyaraló-avató, Edit szarkasztikus, csipkelődő megjegyzéseivel. Itt születik meg az ötlet, hogy minden évben újra összejöjjenek Ezen a napon, de Zoltán ragaszkodik hozzá, hogy 50 után már ne kelljen ünnepelnie. 
Itt, az épp aktuális buli előkészületei és a vacsora közben visszaemlékezésekben láthatjuk a múltat, és az eltelt egy év eseményeit.

Zoli a központi figura, az ő életének eseményeire felfűzve tekinthetünk bele Rita és Linda valamint párjaik sorsába. Előbbi kisgyermekkori barát, utóbbi a szegény unokatestvér.
Egy-egy ilyen buli egy-egy fejezet a könyvben, zseniálisan érzékeltetve az eltelt egy évet.

Minden alkalom nagyjából hasonlóan zajlik, rendezkedés, italok, grill, vacsora, fények, torta.
Minden egyes alkalommal, mikor elfújja a gyertyákat, Zoltán -Linda figyelmeztetésének engedve- kíván valamit.
Mindig ugyanazt, hogy bárcsak minden maradna a régiben, bárcsak ne változna semmi. És mire újra elfújja a gyertyákat a következő fejezet végén, kiderül, hogy igenis minden megváltozott.

Minden évben más a társaság, valaki minden évben egy valaki helyére más ül, s végül csak Zoli marad az eredeti 6-ból.
Minden évben kerül valaki, aki odakiáltsa neki, hogy Hepi börszdéj!


Nagyon jó a keret, ez a Duna parti békesség. Még én is szerettem ott lenni, ülni a stégen Zoltánnal. 
Neki gyermekkora nyugalmát sugározta a békés vízpart, s szabadon szállhattak a gondolatai. Akkor is, mikor Edit rikácsolt a háttérben, s akkor is, mikor szerető nyugalom vette körül.
Itt a parton elmélkedve idézi fel gyermekkorát, a kellemes és a nyomasztó emlékeket Ritáról, a legkedvesebb barátról, aki mindig ott volt mellette, ha kellett, akkor is, ha ő maga nem kérte, vagy nem tudta, hogy szüksége van rá.
Lindáról, a félárván maradt rokonról, a szürke hétköznapjairól, a mostohaanyja durvaságáról, és arról, hogyan lett a nő az, akivé vált.

Érdekes volt látni, mennyire eltérő karakterek, értékrendek, mégis milyen mélyen szeretik egymást a barátok. 
Zoli, a teszetosza, irányítható, gyenge pasi, aki Hajni mellett élte volna le az életét, ha Rita nem cuccolja ki onnan. (persze csöbörből vödörbe, de akkor is).
Linda, aki szerint igenis a pénz az ami boldogít. Ő eszerint választott férjet, miután rátette csöppnyi vagyonát arra, hogy a célra megfelelő jelöltet találjon.
És Rita, a talpraesett, önálló, erős nő, akinek imponált ugyan Robi nyugodtsága, de lassan a hócipője tele lett azzal, hogy ez a nyugodtság csak súlyos lustaságának tünete.

A könyv hatalmas erőssége, hogy hiteles.
Mindenkinek van Lindája -nekem az egyik távoli unokanővérem ilyen- aki eltűr mindent, amíg a "fizetést hazahozza" a férje, csak ő ne tudjon róla.
Mindenkinek van Jánosa -menő, jól kereső, nagyképű, felvágós; és van Robija -naphosszat punnyadós, "drágám-hozzál-már-egy-sört" típusú ismerőse.

És van Ritája -nekem az egyik barátnőm pont ilyen: két kézben hat szatyorral cibálja fel a gyerekeket a lakásba, miközben még vállával a fülén tartja a telefont és tárgyal. Bevallom, érte egy cseppet se aggódtam, ő az a típus, aki a jég hátán is megél, Robi csak egy harmadik gyerek volt a számára.
És ismerünk mind Editeket is -sőt néha szerintem minden feleség egy kicsit Edit. És őszintén szeretném hinni, hogy én magam pedig egy kicsit legalább Alíz vagyok (a férjem szerint igen, s ez nekem épp elég).

Teljesen hétköznapi emberek teljesen hétköznapi kapcsolatai, hétköznapi gondokkal, kapcsolati problémákkal-ez teszi olyan hihetetlenül életszagúvá a történetet.
S bár főleg a párkapcsolatok alakulását látjuk, azért hangsúlyt kap a barátság, a gyerekek, a munkahelyi gondok, minden ami a hétköznapok része, ami alakítja az életünket.

A nagy kérdés minden fejezetben az, hogy vajon jól választott-e, ki kell-e tartania, van-e még esély a boldogabb, teljesebb életre, merjen-e a megszokott, biztonságos állapotból megmozdulni, vajon jobb lesz-e úgy.
Talán Zolinak megy legnehezebben a választás, a lépés, hisz tipikus halogató alkat, végül azt hiszem ő járt a legjobban, János szavaival élve: minőségi cserét csináltál haver!


Szerettem a gyertyafújást, hisz ez is annyira tipikus.
Mert mindenki megáll a szülinapokon, mindenki elmorfondírozik kicsit azon, hogy mi minden történt ez alatt az év alatt, rácsodálkozunk a gyerekre, hogy "uramatyám, már ekkora?" vagy ránézünk a párunkra és ha máskor nem is, ilyenkor észrevesszük az ősz hajszálakat, vagy az apró szarkalábakat, számba vesszük az eltelt éveket.

Így van ez mindenkivel a bulin, mindenki kissé magába száll (no nem az ötvenediken, Zsanettől nem várunk ilyesmit).
Aztán Zoli elfújja a gyertyát, és azt kívánja minden maradjon így.
Érdekes, kívánhatna sok mindent: több pénzt, nyugisabb családi életet, boldogságot, egészséget, bármit. Ő mégis azt kéri, maradjon így minden.
És ezt annyira jó volt olvasni. Egy olyan világban, ahol mindenki panaszkodik, kivételes élmény többé-kevésbé elégedett embert találni. Persze valahol lustaságból kényelemből kívánja ezt, mert ő bizony nem szereti a változásokat.
Néha belelátunk nem csak Zoltán, de Rita, Linda, sőt János és Alíz emlékeibe is, de ezek nem zavaróak, nem éreztem úgy magam, hogy katyvaszba kerültem. Szépen kisimulva, rendben érkeztek ezek is, és csak árnyaltabbá tették a képet.
Gyönyörűen tálalva, mesterien összefércelve alkotnak 
egészet az apró emlékfoszlányok, és lassan megértjük mindenki motivációját, hogy miért és hogyan alakult át a vacsoratársaság, min mentek keresztül a baráti társaság tagjai.

A szereplők nem rosszak, nem gonoszak, mindennek megvan a miértje, még a félrelépéseket is megértettem (János Beáját csak az arroganciája magyarázta). A szeplők egyszerűen emberiek.
Nincsenek idealizálva.
Zoli sem hibátlan, és János és Linda esetén sem tudok bűnöst találni. Mindenki a boldogságát keresi, mindenki a maga módján.

Zseniálisan eltalált, remek karakterek, annyira sajnáltam, hogy le kellett tennem, fájt elbúcsúzni tőlük, de otthagytam őket, Zolit és Alízt a stégen táncolva.



Negatívum:
Sajnos a borító nem tetszett.

Első ránézésre bugyuta amerikai vígjáték jutott róla eszembe (Amerikai Pite stílus), épp ezért nem is keltette fel a figyelmemet. Aztán beleolvasva meglepődtem.
A gond az, hogy aki előbb említett stílust vár az igencsak mellényúl. Nincsenek szaftos-csöpögős-morbid jelenetek, hangosan, horkantva röhögős bugyuta poénok (kivéve Bécit). Aki a belbecset keresni nem biztos, hogy leveszi a polcról ezt a csilli-villi, fej nélküli, lufis borítós könyvet. (Amin igencsak huszonéves-öltözékek és lábak láthatók ellentétben az 50 felé közelítő szereplőkkel.)

De annyi baj egyen, én megkaparintottam, és imádtam.
Szemszög: E/3 (főleg Zoltán)
Kedvenc szerepők:
* Alíz. Abszolút kedvenc. Olyan otthon-szagú, békességet sugárzó. Összekötöttem fejben a Duna parttal, ő is olyan türelmes, csendes és szerethető. Igazi feleség-mintakép számomra.
* Rita, az erős nő. 
Utáltam szereplők:* Edit, természetesen. Nem egy pozitív karakter. Tipikus pocskondiázós elvált-feleség.
* Béci. Jajj, ki nem állhattam, de abszolút tipikus kivagyi figura.
* Emőke, Zsanett
Kedvenc rész:
Huh...
* Zoltán és Alíz az étteremben
* Péter elviszi Ritát Miskolcra
* A boríték kibontása a parton.
* nem tetszett, de teljesen tipikus volt, s a hitelessége miatt kedvenc: János hazatérése a konferenciáról Bea hívása után.
Idegesítő rész:* Az ötvenedik. Zsanettostul, Emőkéstül, Bécistül. De persze ott az volt a lényeg. Kivételesen jól sikerült a kellemetlen idegesítő szituáció.
Értékelésem pontokban:
10/10
Abszolút Favorit (AF)


2014. november 25., kedd

Könyvmolyok Problémái BookTag

A book taget egy rég figyelt molytrásamnál találtam, és nagyon megtetszett, ő azt mondta, aki kapja marja, így én martam.
@Anitiger a Hagyjatok! Olvasok! blog írója itt írt az ő problémáiról.
Ugyan van 4-5 félkész bejegyzésem, amit postolnom kellene inkább, mégis inkább ezt a BookTager választottam.
Ajánlom @robinson figyelmébe a Gabó olvas blogba,  @Bélabának a momentum blogba, és @BleedingBridenak a My precious, dark athaeneum blogba és @angleenak a Csomókból csodát blogba. Töltsétek ki ti is, ha kedvetek szottyan :-)

De íme az én problémáim:

Könyvmolyok Problémái Tag


1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?

Ez komoly fejtörés általában.
Elsősorban az utazót fogom, aztán a könyvtárit, és a kölcsönt. DE néha csak úgy kedvem szottyan egy molyos értékelés, egy blogbejegyzés, egy baráti ajánló miatt, vagy csak azért megrt éppen megvettem, és olyaaaan gyönyörű... Ez utóbbiak haladnak a leggyorsabban, a kedvem-szottyant-könyvek.

2. Már elolvastad, több mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod?

Mindig befejezem.
Soha nem hagyok félbe könyvet. Van, hogy halogatom, de nem adom fel. Volt már olyan hogy a könyv felénél kezdett igazán tetszeni, és végül bele is szerettem, és rajongója lettem a sorozatnak. Ilyen volt a Tristan&Danika sorozat.
Tipikus ha belehalok is elolvasom élmény a Breaking Dawn volt. Rábeszéltek, hogy a Twilight Saga alap, muszáj elolvasnom. Az elsőkkel még csak-csak elvoltam, bár beláttam, hogy túl öreg vagyok hozzá, de ez az utolsó... az olvasás hosszán is látszik, hogy megszenvedtem vele.

3. Közeledik az év vége és oly közel, mégis távol vagy az olvasási kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan?

Nem igazán érdekelnek a kihívások. Nagyon ritkán kezdek egy kihívásért olvasni. Amikor észreveszem, hogy csak még egy-kettő kellene egy könyves kihíváshoz, akkor előfordul, hogy ráfekszem kicsit, de nem motivál annyira. Csak az élvezet kedvéért olvasok.
Vannak időszakok, amikor hetekig csak 4 órát alszok, mert hajnal fél kettőig olvasok, aztán jönnek hullámvölgyek, mikor alszok ezerrel, és hamarabb horkolok, mint a gyerekek. Szerintem ilyenkor pihenem ki az előbbit. (most épp egy ilyen alvós időszakban vagyok, látszik is az olvasások mennyiségén.)

4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói. Nem. Egyeznek!!!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?

Annyira nem érdekelnek a borítók, de volt már, hogy kicseréltem (eladtam egyet és vettem egy másikat) hogy összeillők legyenek. A fontos az volt, hogy a HP sorozat egyforma borítós legyen. 
Amúgy tervezem a HP saját borítózását, illetve a FTT kötetekét is, hogy együtt kiadjanak valamit.
A HPhez természetesen Roxfortos-gerincet készítek. Szép lesz a polcon.


5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet?

Szerencsére remek molyos közösségben vagyok, ahol olyan ismerősökre tettem szert, akikkel kiválóan lehet minden bunkózás nélkül ütköztetni a véleményeket, pl.: @BleedingBride, @Chrissie, @Ittimi, @Bélabá, @ZalabaiÁgi, @Elisorne és személyesen sokat csevegünk ilyesmiről @robinsonnal.





6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mihez kezdesz magaddal?

Nos, igen. Cikis. Nagyokat pislogok, szolidan törölgetem az orromat és nyelem a könnyeket. Picit leteszem, és igyekszem nem nagyon hülyének tűnni. A FTT-ben Vishous könyvét olvastam Szegeden a belvárosban, a kakaós résznél erősen küzdöttem :-)

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?!?!!

Megnézem az értékelésemet, ha van ilyen, előkapom a könyvet és beleolvasok. Ha hosszabb sorozat, akkor rákeresek a plotra, gyakorlatilag bármelyik könyv rövid összefoglalóját meg lehet találni. Nem szoktam erre ráparázni, a legtöbb kötetben úgyis rendszeresen visszautalnak, és ha elkezdem olvasni úgyis beugrik.



8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet?

Nagyon szívesen adogatom kölcsön, utaztatok is, és relative ritkán jár nálam olyan, aki kölcsönkérhet könyvet. A molyos polcon csak néhány könyvem van fenn. 
Volt már olyan, hogy egy szinte ismeretlen kért kölcsön tőlem egy nagyon kedves könyvet, azt mondtam, nem a sajátom volt, csak kölcsönben volt nálam. 

9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”?

Egyszer csak elhatározom, hogy ha törik, ha szakad, befejezem őket.
Néha vannak időszakok, mikor nem haladok az olvasással. Mikor ez már zavar, akkor  nekifekszem egy kicsit. Általában az veszi el az időt, néha a lelkesedést, mikor megnézem a filmfeldolgozást. Ilyen volt a HP. Egy hónapja láttam kb, és nagyon nem bírtam a filmeket. Az elég sok idő volt, mire a nyolc filmet megnéztem, és utána inkább HP-t akartam újraolvasni.
Most a Hunger Gamest néztem meg, és csiklandozza a fantáziámat a Mockingjay is, azt is meg kell néznem, mert a film nagyon tetszett, ha a könyvért nem is voltam odáig.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?

Hmmm... a kedvenceket mindenképpen.
Sajnos anyagilag be vagyok határolva, így azért nem tudok megvenni mindent amit olvasok.
Kölcsön, utazó, könyvtár, akciós ebookok, olcsó Coopos, postai könyvek, Kelly kiadó akciói...




11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon mire elolvasod őket?

Sokmindentől függ. Van, hogy amint kibontom már olvasom is, aztán van olyan, amit már vagy fél éve vettem, mert nagyon kíváncsi voltam rá, mindig meg is fogom, de aztán sürgetőbb olvasásokat veszek elő.







2014. november 21., péntek

Rozsnyai János: A táltos keresztje


Nem tagadom, hogy elfogult lehetek, hiszen az író nem csak földim, ráadásul rokonom.
János többször mesélt róla,hogy a Kunkereszt mozgatta meg a fantáziát, illetve a kereszténység mellett titokban még sokáig ápolt pogány vallás és a táltosok. 
Hogy a kereszt hogyan került Magyarcsanád határába azt nem tudják biztosan a történészek sem, bár találgatások vannak, de nekem János változata határozottan jobban tetszik, és már más szemmel nézek a hatalmas, sérült kőkeresztre, amit korábban kissé hátborzongatónak találtam.

Szerettem volna hozni egy képet, ahol a kereszt mellett állok, mert jártunk már néhányszor arra, és készült fotó is, de persze hála Murphynek nem találtam meg. Ha netán összefutunk majd pótolom.
De nézzük a könyvet!


Rozsnyai János: A táltos keresztje
(fülszöveg)
Egy kis alföldi falu határában, nem messze a Maros folyótól áll ez az embermagasságú kőkereszt, amely, ha egy kissé megsérülve is, de szembeszegült az évszázadokkal és az emberi akarattal. Kunkeresztnek nevezi a néphagyomány. 
A titokzatos keresztet olyasfajta kőből készítette az ismeretlen kőfaragó, amely a történelmi Magyarország területén nem volt található, és felállítása a középkorra datálható. Innen ered a szerző ötlete, melyhez több év kutatómunkával minden ízében és szavában hiteles történetet kerekített a magyar középkorról, a magyar sereg szentföldi hadjáratáról, Makó úrról, aki soha nem jutott el Jeruzsálemig, de társaival együtt majdnem hihetetlen kalandok részese volt. Rozsnyai János regénye történelmi regény, kalandregény és romantikus regény egyszerre, melyből nemcsak a magyarok történetének egy fontos darabját ismerhetjük meg, hanem azokat az embereket is – a királytól a várjobbágyig – akik történelmünket alkották, s akiknek lelkében a keresztény hit évszázados harcot vívott a táltoshittel.


  • Írta: Rozsnyai János
  • Kiadó: Atlantic Press, Budapest (2013)
  • Oldalszám: 446
  • ISBN: 9786155332111


A történet:


II. András, magyar király kissé kényszeredetten indult el a Szent Földre, eredetileg Jeruzsálem visszafoglalásának szándékával. Hadseregéhez vezeklésképpen csatlakozik főhősünk Ketel, aki Makó bán várjobbágya, valamint hatalmas termete miatt remek adószedője Csanád leszármazottjának. Az ifjú, hirtelen haragú fiú egyrészt a lelkiismeretével küzd, amiért megbecstelenítette Kalárist és megölte apját az adók behajtása során. Azt reméli, hogy a lány talán megbocsájt neki, és még talán boldogok is lehetnek, ha győztesen, kinccsel megrakodva tér majd vissza Jeruzsálemből.
Másrészt a hitével is kemény harcot vív, hisz dédapja besenyő táltos volt, őt magát már magyar kereszténynek nevelték, de ezzel sehogy se tud megbarátkozni. Szitkozódáskor, vagy imáiban akaratlanul is Tengerihez szól, de tudatosan igyekszik a Keresztúr hitét követni.
A seregben igaz barátokra lel, a bölcs, idős, tapasztalt Bölényre és Vadászra a remek íjászra. AZ idősebb férfiak terelgetik, okítják a legényt, Bölény a keresztény hitét erősíti, csitítja lobbanékony ifjú vérét, Vadász az íj használatát mutatja meg neki, és apja helyett apja lesz.
A tengeren hajózva kalózok támadnak a seregre, sokan odavesznek, de a három keresztes megmenekül, bár Ketel súlyos sérülést szenved. Történetünk itt tér le a keresztes hadjárat útjáról.

Fordulatos, izgalmas, néhol borzalmas események közepette igyekeznek visszajutni magyar földre.

Vérontás, szerelem, sérülések, betegség, vadállatok, mindenféle nemzetiségű emberek fűszerezik az utazást.
A történet végére pedig kiderül, hogy miért került a kötetünk borítójára és miért adta a címét is a kőkereszt.

Nem szeretnék túl sok izgalmas eseményt előre, igyekszem általánosságban írni.
Először is, a nevek választása nagyszerű. Korhű, mindegyik szereplőből sugall mégis valamit: a kék szemű Ibolya, a király íjásza Vadász, vagy a besenyő vérű magyar Ketel.

A történet letehetetlenül izgalmas.
Amikor azt hinnéd, hogy szusszanhatsz egyet egyszerűen egy újabb csatában, a mesét megfordító eseményben találod magad. Valahol a kétharmada felé van egy váltás. Azt mondanám, a forró vérű és fejű tomboló fiatal Ketel itt nyugszik meg, itt találja meg önmagát, s itt a történet egy nyugodtabb mederbe ér. Megbékél magával, a tettével, az eseményekkel, a származásával, az isteneivel, rátalál az ő útjára.
DE! János szívtelenül, a legváratlanabb helyzetekben egyszerűen szemrebbenés nélkül teszi el láb alól kedvenceinket, így jobb ha nem is akarjuk megkedvelni a szereplőket. A 241. oldalon konkrétan kis híján földhöz vágtam a könyvet.

A harcosok ruházatát, fegyvereit, kinézetét leíró részek zseniálisak, szinte magam előtt láttam a filmélményekből, múzeumokból jól ismert viseleteket, fegyvereket. A hadsereg vonulását, táborállítási szokásait, a különböző vidékek embereinek életmódját igazi néprajzkutatóként jellemzi. Érdekes szembesülni azzal, hogy például hogyan tudtak közel ezer éve húsféléket tartósítani, vagy nem is sejtettem, hogy egy íjász ellensége az eső, mennyire kellett vigyázzon a húrra.A tájat leíró részek gyönyörűek, néhol a költészet határát súrolják, mégsem elnyújtottak, éppen annyit kaptam, hogy el tudtam főhőseinket helyezni benne, így nem voltak olyan részek, amiken csak átfutottam volna.

A vallással kapcsolatosan: imádtam a táltos/pogány részeket, ezeket rendkívül érdekesnek találtam. Egyáltalán nem térítő szándékkal hallunk róluk, nem akar egyik vagy másik oldal helyességéről győzködni, egyszerűen csak megmutatja, hogy a kereszténnyé alakított pogány magyarok még kétszáz évvel később is küzdöttek azzal, hogy 

Ketel jellemfejlődése csodálatosan van megírva. A lázadozó, mindenre ugró, hőbörgő, kardjával fenyegetőző, erőszakos kölyökből szépen lassan a barátai, a történtek, a tragédiák hatására egy higgadt, bölcs, tapasztalt férfivé érik. 
Minden szereplő összetett személyiség, nem feketék vagy fehérek, hanem szürkék, nem csak Ketel. Fontos kiemelnem, hogy elég sok szereplőnk van, és ők mégis mind hitelesek, szépen faragottak, jellemük van. Le a kalappal az író előtt, hisz gyakran olvasni olyan könyvet, ahol a kevésbé fontos szereplők csak érintőlegesen vagy sehogy sincsenek kidolgozva.

Bár János Maros szeretetével még azonosulnom kell, azért már lágyított a szívemen, és
pironkodva bevallom, az általam oly nagyon gyűlölt folyó mégis megmelengette a szívem, amikor egy szemeszternyi moszkvai tanulmányom után végre hazajöttem.

De különösen izgalmas volt ismert, vagy legalábbis a közelben fekvő terülteteken zajló történetet olvasni, bár csak a történet elején és végén járunk Makó környékén, de a nádasok, a be-beszakadó folyópart, a falvak mind gyerekkorom óta életem részei.

Az írás stílusa mese jellegű, szinte végig Szabó Gyula hangján hallottam a fejemben.
Szerettem a beszédstílusukat, a hangulaton nagyot dobott, bár az első pár oldalon szoknom kellett a kerál kifejezést és társait, de néhány sor után a mesevilágába kerültem.
Viszont nem hagyhatom ki, hogy a harcok igen véresek, van itt vér- és bélontás, állatok által széttépett, végtagját, szemét vesztett harcosok. Persze nem hittem, hogy egy kardcsata néhány hangos csattanással és nyögéssel zajlik, mint azt gyakran tvben látni, tény, hogy a könyv leírásai hitelesebbnek tűnnek: valószínűleg, ha valakit eltalált egy kétkezes kard az utána nem ugra-bugrált.

Szemszög: E/3 (főként Ketel, majd Vadásszal váltott)
Kedvenc szereplők:
* Zubeida, ő abszolút a legkedvesebb szereplőm volt. Okos, eszes, bölcs, remekül ért a gyógyításhoz, de nem csak a testi sebekhez. Pogány, de teljesen nyitott a Keresztúr történetére is. Nagyon tud szeretni, de nem fejjel-a-falnak-szerelemmel. Rájön, hogy Ketel beteg, és megbocsájt. Igazi anya-típus számomra.
*Ketel: gyönyörű jellemfejlődése, kitartása, életszeretete miatt
*Vadász: bölcs, nyugodt, hatalmas a szíve, tele apai szeretettel. Kiváló íjász, zseniális hadvezér, kiválóan ért a taktikához.
Utáltam szereplők:
* Makó
Kedvenc rész:
* nehéz, de legjobban a végét szerettem, a Maros-közeli mocsarak Ketel-táltosát.
Nem tetszett rész:
* nehéz választanom, de rögtön a talján vitéz jutott eszembe most, azt kissé sokallta már a véletlenekből.
Borító:
* eleinte ki nem állhattam, de megbékéltünk:
-nagyon vékony, nagyon puha a borító (praktikusnak bizonyult olvasáskor)
-nem tetszett a háttér a kereszt mögött, valamiért úgy éreztem, hogy jobb lenne az eredeti helyén, de aztán forgattam, kétszer olvastam eddig, és úgy hozzánőtt, hogy el se tudom képzeni másmilyennek.
Értékelésem pontokban:
10/10
Abszolút Favorit (AF)

2014. november 12., szerda

Rachel Van Dyken: Egyetlen (Ruin #1)

Egy kedves molyos barátom kérdezte meg, nem szeretném-e esetleg elolvasni ezt a könyvet, merthogy neki éppen megvan, és neki amúgy is annyi olvasni valója van, és hasonlók.
Mivel friss megjelenés elég sokat forog a frisseim között, ismerős volt a cím és sokan nagyon pozitívan nyilatkoztak róla, éppen ezért örömmel fogadtam el a felkínált lehetőséget.
Így került hozzám az igazi csajos borítójú Egyetlen.


Rachel Van Dyken: Egyetlen (Ruin #1)
(fülszöveg)

 "Az egész vagyonomat tettem volna rá, hogy még soha nem csókolta meg senki."

Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval - szó szerint -, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről.
Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni.

Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?


Eredeti mű: Rachel Van Dyken: Ruin
Kiadó: Athenaeum, Budapest, 2014
296 oldal 
ISBN: 9789632933559 
Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

A történet:

Kiersten, a depresszióval, rémálmokkal küzdő vörös hajú vidéki lányka, első napján az egyetemen összeismerkedik új lakótársával a pörgős, vagány Lisával és unokatestvérével Gabe-bel, a tetovált nőcsábásszal, akinek rögtön megakad a szeme a visszahúzódó, szégyenlős főhősnőnkön.
Kiersten már a beiratkozáskor belefut (szó szerint) a hihetetlenül jóképű, magas, dögös, kockahasú sztárfocistába(hogy biztosan mindenki tudja, én is felhívom a figyelmet rá: 8db kockát visel ezen a bizonyos hason). 
Weston Michels nem akar kikezdeni egy elsőssel, nem akar amúgy is bonyolult életébe bonyodalmakat. Küzd az életéért a halálos kórral, idegesítik a minden mozdulatát leső s lejegyző bébiszitterek David és James. Megbékélt a halál gondolatával, de ki akarja használni a neki kiszabott maradék időt. 
Aztán belefut a ragyogóan szép, vörös hajú Bárányka, és végigtapogatja a hasizmait.
Lassan alakul a kapcsolatuk, ami félig-meddig barátság inkább, de egyre jobban belekeverednek az érzelmek. Ahogy Wes ideje egyre fogy kezdi belátni, hogy élete szerelmét kapta meg, a nagyŐ-t erre a rövid időre, és Kiersten kedvéért foggal körömmel küzd, ki akar tartani.

Nos, az elején annyira tinikönyvnek tűnt, hogy fanyalogtam is kissé rajta. A szituáció, ahol egy ártatlan vidéki kislány alaposan végigtapogatja a focicsapat irányítójának a hasát, közben megszámolva mind a nyolc kockát, csak mert nekiszaladt.... khm... felszaladt a szemöldököm, és kicsit csúnyákat gondoltam fent nevezett kedves molybarátról....
Kicsit úgy éreztem, mintha tizenéveseket olvasgatnék a facebook üzenőfalon...
DE
Kicsit pirulós, esetlen, ügyetlen bevezetés után viszont egyre inkább azt vettem észre, hogy a történet mérhetetlenül aranyos, kedves. Ez a bizonyos jelenet többször felidéződik, mikor a fiú ugratja a lányt, és visszanézve már nem is tűnt olyan szerencsétlennek.
Édes, aranyos a viszonyuk, tele tisztelettel, megértéssel, gondoskodással. Egyre jobban összecsiszolódnak és beleszeretnek egymásba.
Apránként halad a kapcsolat, nagyon tetszett, hogy néhány csók csattant el csupán a történetben, nem voltak nagy ereszd el a hajam ágyjelenetek, s ez sokkal inkább illett is Kiersten jelleméhez.

Gabe egy tök jó karakter, és az igazán megható jelenetek a végén az ő kirohanásai voltak, hogy miért nem ő beteg, hisz ő megérdemelné.
Igazi bátyó-típus, és a trilógia második részének, ha jól tudom ő a főszereplője.

Érdekes volt, hogy West nem sajnáltam.
Remekül volt megírva a sztori, mert még amikor a WC-kagyló felett görnyedt is, nem sajnáltam. Nem. Hanem drukkoltam neki. Azt mondtam magamban: szedd össze magad, állj talpra, indulás. Szívből szorítottam neki, mert igazi harcos, küzd az utolsó pillanatban is, nem adja fel, nem hagyja el magát.
Megértettem, amiért nem akarta Kierstennek elmondani, és őszintén szerettem érte.
Weston egy nagyon erős karakter. És az igazságok, amik időnként elhagyták a száját őszintén szólva erősen megszívlelendők. Akár azok számára, akik veszteséggel küzdenek, akár olyanok számára akiknek nagybeteg családtagjukat kell támogatniuk. 

"Az orvosok szerint van esély rá, hogy rendbe jövök. Az orvosok azonban még sohasem álltak szemben ilyen agresszív daganattal. Lehet, hogy már rég késő. Érted?Csak... ne tégy rám ilyen felelősséget, hogy élnem kell- amikor a valóság épp az ellenkezőjét mutatja. Pokolian küzdeni fogok, hogy addig maradhassak itt, ameddig lehet, de ne varrd a nyakamba még a bűntudatot is, mintha a küzdelem nem lenne elég."
210.o

Kiersten fokozatos felengedése, gyógyulása a depresszióból nagyon tetszett.
Weston szerepét jól mutatja az egyik kedvenc idézetem a könyvből: 
"– Csak mert segítségre van szükséged, hogy megbirkózz bizonyos dolgokkal, még nem vagy kevésbé erős. Az életben az igazán gyenge emberek azok, akik képtelenek beismerni, hogy segítségre van szükségük. Képtelenek beismerni, hogy nem bírják tovább egyedül. Gyengék. Azzal, hogy segítséget kérsz, hogy segítséget fogadsz el, azt ismered be, hogy gyenge vagy, és ebben megtalálod az erődet."(16.fejezet 94.o)

 Nem varázsütésre gyógyult meg, de lassacskán feloldódott a szorongása, mint ahogy elmosódott a félelme a víztől (bár ezzel vannak fenntartásaim, lévén hasonlóképpen érintett vagyok víziszony-családtag vízbefúlása téren, de azóta se tudtam megtanulni úszni)
Ugyanez az oka annak, hogy Tye halála is megérintett, átéreztem Wes veszteségét, és igazán tiszteltem az erejét, azt, ahogy szembe tudott nézni a csapással, ahogy saját fejlődésére fordította a veszteséget és más hasonló sorsú fiatalokat akar segíteni a tapasztalatával.

A könyv több szempontból betalált, egyrészt a veszteségek, a testvér halála, másrészt nincs két hónapja, hogy egy igazán keményen küzdő harcost, a szomszéd 14 éves fiút elragadta ez a rettenetes kór.
A könyvet a rákbetegek családjainak ajánlja az írónő, a betegség, a gyász feldolgozásához, de hozhatnám sorban az értékesebbnél értékesebb idézeteket a kitartásról, a segítség kéréséről, a szeretet jelentőségéről és mindet Weston szájából.
Westonéból, aki farkasszemet nézett a halállal.
SPOILER!!!!
És győzött
Sajnos úgy érzem, hogy ez ilyesfajta mesebeli gyógyulás annyira ritka, hogy szinte nem is ismert, de a remény elvesztése egyenértékű a harc feladásával, éppen ezért nagyon helyes, hogy a könyv reményt ad, mert erre van igazán szükség.

Talán ezek miatt az idézetek, gondolatok miatt érdemes igazán elolvasni a könyvet, azon felül, hogy édes szerelmi történet, aranyos, humoros szösszenetekkel, az arcunkra mosolyt csaló kedves, romantikus pillanatokkal.

Összességében egy aranyos, ártatlan New Adult könyv, talán nem igazán az én korosztályomnak, sokkal inkább tinilányoknak szánva.

Szemszög: E/1 (Kiersten & Wes váltott)
Kedvenc szereplők:
* Weston: Bölcs. Nem okostojás, hanem az élettől kapott nagy pofonokban edződött bölcsesség az, ami belőle jön.
* Randy (nagyon találó volt, amit róla mondott a műtét előtt Wes)

* Kedveltem Kierstent is, bár nem ragadott magával, nem egy jelentős karakter a számomra. Nem hisztis, nem idegesítő.
Utáltam szereplők:
* Lorelei természetesen.
* és a sleppet sem bírtam túlzottan, de talán csak azért, mert Wes haragudott rájuk. Szóval ide hoznám még Davidet (babysitter) és Jamest (pszichológus)
Kedvenc rész:
* inkább hatásos: Wes és az apja veszekednek a dolgozószobában (35.fejezet) - megható. Itt kedveltem meg igazán Randy-t

"– Apa… – Megtört a hangom. – Az élet nem fair, de élni? Élni mennyei. Élni ajándék. Minden ajándék más – minden út különbözik –, valamiért ez a mi utunk, és minél előbb elfogadjuk ezt, annál hamarabb abbahagyjuk a sírást és kezdünk el élni." (35.fejezet 212.o)
* azok a részek, ahol Wes a tesójáról mesél (imádtam)
"
Különben is, az öcsém provokált. Az is az ő provokációja volt, hogy megegyek egy legyet.

– És megtetted?
– Mit?
– Megetted a legyet?
– Kettőt is. Azt mondta, az első nem volt elég nagy, így választott még egyet." (36. fejezet 214.o)
* reggeli ébredések, beszélgetések az ágyban
Idegesítő rész:
*A prológussal nem tudtam mit kezdeni... ha valaki érti, hogy az miért, az segítsen.
* A lista értelmét nem láttam...
* A nővéresdi a végén kissé értelmetlen és szerintem abszolút felesleges volt, (és a SPOILER!!!! túlzottan hihetetlen, mesébe illő gyógyulás -lehetett volna orvosi bravúr is pl...)


Borító:
*aranyos (szerintem az egész könyv ebbe a kategóriába esik, és ezt a szót használtam a legtöbbet rá). Tetszik a kép a rajzokkal, olyan igazi csajos, szép.
* kedvencem ez a fajta megoldás a behajtott fülekkel!!! Imádom.
Fordítás:
A fordítással nem tudtam megbarátkozni, itt-ott egészen szerencsétlenül sikerült, szinte láttam benne az angol mondatot és mikor megkerestem az eredetiben valóban úgy volt. Kár, hogy erre nem ügyeltek kicsit jobban. Itt-ott nagyon magyartalan, sőt, néhol kissé érthetetlen.
Értékelésem pontokban:
7/10
Jó Könyv (JK)