Curtis Sittenfeld: Sisterland – Ikerország

Kölcsönbe járt nálam ez a szépséges könyv kedves barátomtól @robinsontól.
Először kicsit furcsának tartottam a könyvet a fülszöveg miatt, vacilláltam is egy keveset, mert amolyan misztikus-valós-nak tűnt, és azt nem szeretem. Fantasy, misztikus jöhet, valós történetek jöhetnek, de a kutyulást nem szeretem.
Aztán elolvastam, és pozitívan csalódtam.

Curtis Sittenfeld: Sisterland – Ikerország
(fülszöveg)
Kate és Violet ikertestvérek, akiknek az élete szoros kapcsolatuk ellenére is nagyon különböző vágányon halad. Mindketten különleges képességgel születtek, amelyet gyerekkorukban azonos mértékben alkalmaztak is: erős megérzés ez, egyfajta természetfeletti tudás emberekkel, helyzetekkel, a jövő történéseivel kapcsolatban. Felnőve azonban nagyon másképpen viszonyulnak különös adottságukhoz: míg Kate minden igyekezetével azon van, hogy elnyomja, és normális, hétköznapi életet éljen, addig Vi a maga teljességében kibontakoztatja, és médiumként keresi kenyerét. 
Azután egy őszi napon Vi számára nyilvánvalóvá válik egy közelgő földrengés lehetősége, testvére pedig megérzi a katasztrófa pontos dátumát. Olyan információ ez, amelyet nem tarthatnak meg maguknak, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy az emberek fölkészüljenek a túlélésre. Nagy médianyilvánosságot kap tehát a jóslat, és a feszültség szinte tapinthatóvá válik, ahogy a megjelölt dátumhoz közeledünk. Valóra válik-e a jóslat, és mindent elnyel a föld? Vagy tévedés az egész, és Vi megszégyenül az egész kisváros előtt? És bármelyik lehetőség következik is be, lehetséges-e a túlélés a testvérek és családjuk számára?

Kiadó: Tarandus, 2014
Oldalszám: 528
ISBN: 9786155261763

Fordította: Bosnyák Viktória

A történet:
Adott egy ikerpár: Vi és Daisy Kate.
Vi nem törődik másokkal, úgy él, ahogy neki tetszik, papucsot visel mindenhová és ha olyanja van, lányokkal randizik, s akár ciki, akár nem, megérzéseit felhasználva médiumként tengeti az életét.
Kate ellenben nagyon is ad mások véleményére, tökéletes felesége egy tudósnak és anyja két gyerekének. De Kate korábban Daisy volt, megérzésekkel megáldva, pont, mint ikertestvére. Csakhogy semmi normális nincs egy jövőbe látó emberben, pedig Kate csak normális akar lenni, ezért ő az adottságát szigorúan elnyomva él teljesen hétköznapi életet.

A történet kezdetén kisebb földrengés rázta meg Kate és férje Jeremy otthonát. Másnap Vi megjósolja, hogy egy sokkal nagyobb földrengés fogja megrázni a várost, földrengésszezonról beszél. A geológus professzor Jeremy, és munkatársa (egyben szomszédjuk és jó barátjuk) a nagy tudású, elismert szaktekintély Courtney is kizártnak, és semmiképpen sem megjósolhatónak tartják az esetleges újabb, komolyabb földrengést.

Ám mikor Kate (bár küzd a megérzések ellen) a katasztrófa napját is megálmodja (október 16) Vi küldetésének érzi, hogy tájékoztasson erről mindenkit, és megmentse, akit tud. Pánik és hatalmas médiacirkusz keveredik, Kate kénytelen sajtóst fogadni egy vagyonért, hogy Vit megmentse a firkászoktól.

Alapvetően ennyit mutat a fülszöveg, ennyit lehet előre tudni a könyvről.
Ám párhuzamosan belelátunk a kisgyermekes anyuka életébe, a hétköznapokba, hogyan zajlik a napi rutin, hogyan jár naponta a gyerekekkel és a szomszéd GYES-es apukával (hogy divatos magyar kifejezést használjak Hank-re) és kislányával a játszótérre. Milyen monoton, milyen kimerítő a két imádott prüntyő gondozása.

És folyamatos flashback-ekkel láthatjuk Vi és Daisy gyerek és kamaszkorát, főiskolás éveit, valamint fiatal felnőtt korát.

Megtudjuk, hogy az anyjuk átokként élte meg, hogy ikrei születtek, apjukat pedig sose szerette, majd az idő előrehaladtával a depresszió mélyére süllyedt. Anyjuk kimondottan gyűlölt minden olyan dolgot, ami ikerségükre utalt, például mikor egymás gondolatait találták ki játékként.

Sisterland a két lány közös külön világa, szobájuk ajtajára írták gyerekként:

lakosság: 2 fő

Gyermekként teljesen egyformák voltak, aztán ahogy a lelkük megváltozott úgy külsőre is egyre jobban eltértek egymástól. A hízásra hajlamos Vi meghízott, figyelemfelkeltő aszimmetrikus frizurát vágatott, míg Kate vékony maradt és igyekezett tökéletesen normális kinézetű maradni.

Azt hittem a történet majd a szuper képességekről fog szólni.
És nem.
Aztán azt hittem, majd a földrengésről és a jóslatról fog szólni.
És nem.

A földrengés-várás csak keretet ad, feszültségben tart.
Viszont olyan szuperul elterelte  figyelmet, hogy már jól beletenyereltünk a dolgokba, mikor észbe kaptam, hogy itt bizony történtek a dolgok szépen suttyomban.

Csak vártam, vártam október 16-ot, mint mindenki más, és tűkön ültem, mikor elérkezett.
Mert elérkezett.

És a katasztrófa hatalmas áldozatokat követelt, és még nagyon sokáig, talán örökre érezni fogja mindenki a hatását.

Eleinte Kate fogott meg. Annyira saját magamat láttam benne. Egy féléves és egy kétéves gyereket nevelni nem egy leányálom. Fel kell kötni a gatyát.
A körülményes indulások, a szoptatással járó nehézségek (szex melltartóban :-D) vagy éppen vigyázni a nagyobb épségére, mikor a kicsi éppen szopizik.És a betegségtől való rettegés. Rosie betegsége, Kate rettegése annyira, de annyira ismerős volt, hogy a szívem szakadt érte. Aki ismer (illetve a régi blogot olvasta) tudja, hogy Encsivel mennyire komoly bajok voltak az elején, hogy az élete hajszálon függött, hogy közel két hétig a sötétben tapogatóztak az orvosok, és a gyerekintenzív várójában rettegve-reménykedve vártam a csodát.

Viszont a rettenetes megfelelési kényszer, a tökéletességre törekvése, az, hogy soha ne ejtsen hibát óhatatlanul előre vetítette, hogy igenis fog hibát véteni.

Ami miatt különösen haragudtam rá, az az volt, hogy milyen sokszor hagyta a testvérét magára, csak hogy a külső szemlélődők felé jó arcát mutassa. Nem védte meg Vi-t, még ha tudta is, hogy igazán működik a megérző-képessége. Vagy mikor úgy gondolta, és meg is magyarázta a testvérének, hogy kevésbé lenne ciki, ha egy férfival járna és nem nővel.

Sőt, később még meg is értettem Kate érzéseit, bár nagyon kiakadtam rá.
Talán néha egy apróbb hiba elég lett volna...

Jeremy a szinte tökéletes férj.
Hűséges, higgadt, logikus, emellett helyes, jó szerető, okos és jól keres.
Ami mégis zavart benne az a kissé lekezelő modor időnként Kate felé, és hogy tök hibbantnak nézte a sógornőjét.

Végre olyan jól esett egy olyan férfit látni, aki nem gondolja, hogy egész nap tévézett az asszony, semmit se csinált odahaza. Jeremy tudja, hogy mennyi gond van a gyerkőcökkel és a háztartással napközben, így hazatértekor egy kis időre elfoglalja a gyerekeket, hogy neje egyet szusszanhasson, vagy reggel megeteti őket, míg a nő lezuhanyozik.
Valóban nem egy dalolós foglalkozásra járós figura, de szerintem remek apa és férj.

Megértő, szerető bástya.

Hogy miért utazik mégis Denverbe szerintem valahol érthető a részéről. Én -bár hasonlóan haragudtam rá, mint Kate- megértettem.

Tükörképe a családnak Courtney és Hank Ameliával.
Itt a férfi maradt otthon karrierjét feladva a kislányával, míg a nő 7-4-ig dolgozik, konferenciákra utazik.

És Hank ráadásul a legészakibb déli államban fekete.

Nagyon kedveltem őt a könyv 3/4 részéig, aztán én is kissé eltávolodtam tőle Kate-tel karöltve.

Courtney és Jeremy a művelt kenyérkereső fele a sztorinak, jó barátok, munkatársak, gyakorlatilag együtt töltik a napjaikat, míg párjaik, a háztartásbelik naponta többször összefutnak, segítenek egymásnak. Néha úgy érzem hogy ebben a felállásban többet osztanak meg egymással, mint a házastársak egymás között.

Vi valahogy mégis egy fekete folt maradt a sztoriban. Megismertük nagyvonalakban az életét, tudtuk mivel foglalkozik, de mindig csak Kate szemüvegén át láthattuk. Nem találkoztunk az igazi Vi-jal.
Earl, az apjuk is valami elérhetetlen, távoli dolog volt majdnem a legvégéig, de aztán az ő karakterével megbékéltem, sőt, megkedveltem.

És így eljutottam oda, hogy ez a könyv sokkal több egy sima kis katasztrófás-misztikus regénynél.
Nagyon komolyan boncolgat nagyon komoly témákat.
A felelősségünket szülőként: ki a jó szülő? A lányok anyja, aki rájuk se bagózott, a saját lelkében elmerülve magára zárta a szobája ajtaját, de önállóságra nevelte a gyerekekeit, vagy Kate, aki az áfonyát is elfelezi Rosie-nak? Veti fel a kérdést éppen Vi.

Az aggodalom: meddig kell, és honnan felesleges? Hagyjuk-e, hogy az aggódás belekússzon a mindennapjainkba? Vagy égessük el egy papírcetlin?

A jóslat, média és pánik: vajon mennyire szükséges, mennyire helyes a médiában felfújni mindent, miért akarjuk a közszereplőknek a fehérnemű méretét is tudni, mikor a párunkét se tudjuk?

A féltékenység, a bizalom és a megbocsájtás: mi az amit elbír egy kapcsolat? Minden megbocsájtható?

Faji kérdések: biztos, hogy minden fekete férfi züllött alak, aki a hét különböző nőtől született gyereke közül az egyiket viszi éppen játszótérre a láthatás során? (-Hank szavai)

És biztos, hogy fel kell jelenteni, ha egy szupermarketben egy fekete férfi egy fehér kislánnyal sétálgat? Döbbenetesnek találtam ezt a szálat, főleg, hogy tudom, így van. Belefutni konföderációs zászlókba a lökhárítókon, beszólások, megbámulások.

És azt hiszem Kate azzal, hogy a férje háta mögött mégis leszedi a festményeket, elcsomagolja a poharakat, tányérokat, ásványvízkészletet halmoz és ellátmányt a földrengés esetére, miközben a világért nem állna ki nővére és a jóslata mellet kissé görbe tükröt mutat mindannyiunknak. Mind ezt tesszük egy picit. Én azért csomagolok levest a gyereknek az oviba, hogy nehogy a dadanéni azt mondja, hogy nem adok a gyereknek enni (allergiás-külön étkezést hordok neki). Végül úgy éreztem, hogy bár Vi a harsány, a médium, aki nem törődik a súlyával, lánnyal randizik, mégis ő az őszintébb, testvérének minden mozdulata előre megtervezett.

Kicsit zavartak az erotikus részek, bár talán nem is nevezném igazán annak, inkább szexbeszámolók. Valahogy a többihez annyira nem illett, és nem értettem, miért kell bele. Nem vitte előre a sztorit, főleg a tinédzserkoriak.

Úgy éreztem, hogy a könyv kb kétszer hosszabb a kelleténél. Sok-sok felesleges infó, sok-sok oldal.

Néhol annyira bonyolult módon fogalmazott, hogy vissza kellett mennem elolvasni újra egy-egy gondolatot, volt néhány hely, ahol egy bekezdés egyetlen mondat volt. A nevek rendkívül magas számú ismétlése a Marissa első megjelenésénél nagyon szembetűnő, de amúgy is hajlamos túlzásba vinni.

A borítóról:
1. amikor megláttam, teljesen ledöbbentem, mert a barátnőm kislány kisértetiesen hasonlít a bal oldali lányra. (legszívesebben mutatnék egy fotót róla)
2. valahogy nem érzem a könyvhöz tartozónak.

3. az egypetéjű ikrek ugyan eltérhetnek sokmindenben (pl.: súly) de a szemük színe azonos.

 

Szemszög: E/1 (Daisy Kate)

Kedvenc szerepők:
* Kate. Lehet utálni, nekem igazi anyatigris volt, bár sok dologban ki nem állhattam és felpofoztam volna
* Jeremy. Szerintem nagyszerű férj és apa.
* Josie :-)
(Írhatnám Vi-t mert valóban vannak jó beszólásai, de igazán nem ismerjük meg)
Utáltam szereplők:
* Courtney: igazi ellenszenves karakter
* Leland onkológus felesége
Kedvenc rész:
* Vi és Daisy gyerekek
* gyerekneveléssel kapcsolatos rémesen élethű részek
* Apa titka

Idegesítő rész:
* Minden Kate-féle marhaság, amikor tökéletes akar lenni.
* Október 16 este :-(
Értékelésem pontokban:
7/10
Jó Könyv (JK)