A TRT találkozó után, avagy beszámoló a hétvégéről és beszélgetés Trux Bélával és Rozsnyai Jánossal

A rendhagyó TRT találkozóról meséltem az előző bejegyzésemben, de a szerzők nem csak a beszélgetésre érkeztek Makóra. Mozgalmas hétvégéjük volt, s ennek végeztével tegnap este még egy kellemes fagylaltozós-vacsorázós hosszú beszélgetésre sikerült összefutnom Trux Bélával és kedves feleségével, Mónikával, Rozsnyai Jánossal és Tamás Gáborral.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Benkő László, Marcellus Mihály, Trux Béla írók párjaikkal, valamint Tamási Izabella szerkesztő lányával és az ő párjával pénteken érkezett városunkba. Rozsnyai János és kedves neje, Rozsnyai Éva fogadták őket. Éva intézte egyébként a szervezés oroszlánrészét, nem kis feladat volt.

Amint befutottak és elfoglalták szállásukat, a Flórián vendégházat a strand mellett, körülnéztek az elmúlt évek során csodálatosan kiépített Maros-parton.
A Lombkorona sétányon bátran keresztülvágtak, még az izgalmas hálós részeket se hagyták ki, Izabella még a cipőjétől is megszabadult a cél érdekében. Sőt, a bátrabbak a sétány végén álló, 18 méter magas toronyból induló negyvenméteres csúszdán is lecsúsztak, ami egyébként állítólag a Kárpát-medence leghosszabb szárazföldi csúszdája. Marcellus Mihály igencsak fájlalta, hogy nem alkalmas ruházatban jött, de Benkő László és Trux Béla gondolkodás nélkül vágtak bele a kalandba.

Igen, ezen a hatalmas csúszdán csúsztak le. Le a kalappal.

A városba érkezvén körülnéztek a téren, szemügyre vették a Hagymaházat és a Múzsák kútját, majd belépve megnézték Bárdi Andrea művésztanár és művésztársai kiállítását.

Marcellus és Benkő a Múzsával

A Kávézóban már jó néhányan várták a vendégeket, akik nagyon közvetlenül viselkedtek, beszélgettek a már ott lévőkkel, majd elfoglalták a helyeiket, és megkezdődött a másfél órásra tervezett beszélgetés - ami közel kétórásra nyúlt - amire legalább hatvan ember látogatott el városunkból. A szerzők az előadás után lelkesen dedikálták könyveiket.

A program végeztével az Autós Csárdába várták a társaságot vacsorára.

Majd innen egy lelkes történelem-rajongó olvasójukhoz indultak, aki maga is íjászkodik és korongozik. Marcellus Mihállyal és Trux Bélával nagyot beszélgettek az ókorról, Benkő László pedig elmesélte, a tatárjárás körül milyen ételeket, italokat fogyasztottak, milyen ruhákat viseltek az emberek.

Szombat reggel a kiszombori rotundát, körtemplomot látogatták meg lovaskocsival, illetve a helytörténeti kiállítást nézték meg.

Ezután autóba ültek, és az óföldeáki erődtemplomhoz mentek, ahol Forgó Géza muzeológus-történész mesélt a templomokról és a Návay családról. Mindkét történelmi emlékünk lenyűgözte a társaságot.

Nem maradhatott ki a házigazda, Rozsnyai János könyvének ihletője, a kun kereszt sem. Ezt a programot várta talán a legjobban mindenki. 

Sajnos, kora délután a két legtávolabbról érkezett írónk és a szerkesztőnő is útnak indult.
A délutáni városnapi programokra csak Trux Béla és neje maradtak, hiszen hosszú hétvégéjüket ők ma Kiskunlacházán zárják, ahol Rozsnyai Jánossal együtt újabb könyvbemutató várja őket.

Itt épp Odília könyvét dedikálja Trux Béla

Így adódott alkalmam tegnap este találkozni velük egy kötetlen fagylaltozós-ice-teázós-vacsorázós beszélgetésre.

Fél hatra beszéltük meg a találkozót. A hajmeresztő szélben a főtéri étterem/cukrászda előtt vártuk Bélát és Mónikát Tamás Gáborral. Kiderült, Rozsnyai János pedig már régen benn várt minket az asztalnál.

Természetesen, hiszen magam is anyuka vagyok, rögtön a gyerekekre terelődött a szó. Béláék két gyermeke még egészen kicsi, így hasonló élethelyzetek vannak náluk, mint nálunk, míg Jánosnak már két felnőtt lánya van.

Óhatatlanul felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet két öt év alatti gyerek mellett regényt írni. Béla erre röviden annyit válaszolt: sehogy. Az Akkon születésekor a fia még nagyon kicsi volt, egyszerűen elosztották a teendőket Mónikával, de ahogy nőnek a gyerekek, egyre több figyelmet követelnek maguknak napközben is aputól, így sokszor kénytelen félretenni az írást egy kis dögönyözés vagy épp szigorú szülői igazságosztás kedvéért.

A következő, alakulóban lévő könyv, az Eretnek valószínűleg a nyár végére születik meg, ha sikerül ezeket a fenn említett szerepeket összehozni. Így ha a körülmények is kedveznek, talán karácsonyra már a kezünkbe foghatjuk a legújabb könyvét.
Addig is - egy az átlagos Trux-olvasó számára meglepő módon - egy sci-fi novellával találkozhatunk majd tőle a nyáron, a könyvhétre megjelenő Ad Astra novellaválogatásban. Ez amúgy nem is annyira meglepő ám, ha arra gondolunk, az első olvasásélménye A Birodalom visszavág, és első szárnypróbálgatásai sci-fi és DD fantasy írások voltak.

Bár rendkívül jól működik az összhang az írói munkát tekintve is Béla és felesége között, Mónika elmondta, nem szól bele a művek alakulásába. Ő is első olvasója a könyveknek (mint azt már Benkő László és Marcellus Mihály is elmondta a párjáról), de például a történelem politikai vonatkozásai nem érdeklik, ezeken a részeken igyekszik gyorsan túljutni.  

Arra is kíváncsi voltam, hogyan írnak és hogy érzik-e, amikor készen van a kézirat. Van-e ilyen pillanat.

János elmondta, hogy ő intuitív módon ír, nem használ igazi szinopszist, halad az ötletekkel, s nála általában írás közben alakul ki a történet, de szépen gömbölyödik, és a végén, amikor kerek, egész, akkor azt érzi, és tudja, nem kell tovább írnia.

Ezzel szemben Béla sokkal tudatosabban, vázlat alapján ír, először összeszedi a fő történetet, fejezetekre bontja, azokat jelenetekre, majd az egyes fejezetekhez rendezi, miről hol szeretne beszélni. Ő maga egy kerek történetet ír, akkor is, ha az 1500 oldal lesz, s azt majd a kiadóval, szerkesztővel közösen döntik el, hogyan is osztják több felé.
Először jó előre elolvas minden fellelhető irodalmat, kijegyzeteli, mit hol szeretne megmutatni. Hatalmas mennyiségű történelmi anyag gyűlt már fel nála, köztük sokszor csak angol nyelven beszerezhető tudományos művek, nem is szólva arról a rengeteg más, vonatkozó tudományágról, amire szüksége van, művészettörténet, heraldika vagy éppen helytörténet.

Kérdeztem, vajon elolvassák-e a könyveiket? 

János elmondta, hogy az alkotás folyamán annyiszor böngészte át újra és újra, hogy esze ágában sincs már kész könyvként elolvasni, sőt. Inkább elkerüli egyelőre, talán majd egyszer, évek múlva.

Gyakorlatilag Béla is ugyanezt mesélte, bár ő néha a kezébe veszi egy-egy csatajelenet kedvéért. Részben az volt ugyanis a motivációja az írásra, hogy az Egri csillagokon kívül máshol is olvashasson ilyen jó, pörgős csatajelenetet.
Máskor azért kapja elő a könyvét, mert egy szituációra eszébe jut egy remek megoldás, és sokszor már nem is emlékszik, hogyan sikerült végül kisimítani a szálakat. De ilyenkor általában rájön, hogy az eredeti ötlet sokkal jobb, és olyankor nyugodtan teszi le a kötetet. Érdekességképpen megemlítette, hogy sokszor az olvasók rácsodálkoznak, hogyan történhet meg, hogy nem emlékszik erre vagy arra. Ilyenkor elmondja, hogy mivel ő az összes lehetséges megoldással dolgozott, sokszor több tíz oldalakat törölt ki, cserélt másra, írt át, így neki a fejében a kimaradt részek is élnek.

Mindketten elmesélték, hogy egész párbeszédeket írtak meg egy frappáns vagy hatásos mondat elsütéséhez. Elmondták azt is, hogy előfordult, az írói fantázia messze vitte őket az eredeti szándékuktól, s ilyenkor göröngyös úton jutottak vissza az eredeti célhoz, de muszáj volt a megfelelő irányba kormányozniuk az eseményeket.

Mivel nekem még sokáig kattog az agyam lefekvéskor, és sokszor az éjszaka közepén jutnak eszembe a legjobb dolgok, megkérdeztem az íróktól, náluk hogyan működik ez.
Béla elmondta, gyakran háromszor-négyszer is kimászik az ágyból, hogy leírjon valamit, sőt, éppen ezért vette az első okostelefonját. Érdekes, bár szakmáját tekintve informatikus, mégis utálja a számítástechnikai kütyüket, még ha ért is hozzájuk. János pedig éppen azért nem kedveli őket, mert ő már nem boldogul velük olyan egyszerűen.

Ezután beszélgettünk a kiadókról is, a kiadás kapcsán jelentkező gondokról, például a borítóról is. Mindketten elmondták, hogy a borító, mint első benyomás, igenis nagyon fontos. Béla a Templomosnál még nem tudta, hogyan is megy ez, de az Akkon ostroma esetében már tudatosan választotta ki jó előre a festményt, ami végül a borítóra került.

Más, megbecsült és nagyra tartott írók nevei is előkerültek, például Béla kedvence és példaképe Stephen King, vagy a történelmiregény írás nagyjai. Ez esetben természetesen felmerült újra a hitelesség és a kaland, a nevelés és a szórakoztatás viszonya. Mindkét író, de Gábor és jómagam is egyetértettünk abban, hogy egy történelmi témájú könyv igenis fontos, hogy autentikus legyen. Természetesen nagyon fontos, hogy élvezhető legyen, de ennek nem szabadna a hitelesség rovására mennie.

Hosszúra nyúlt beszélgetésünkről sietve távoztam, hiszen idehaza már tisztára mosott két gyerek várta az esti kakaóját és az esti pusziját, majd stílusosan az Egri csillagokkal vonultak ágyba.

(A fényképek a Történelmiregény-írók Társasága, Marcellus Mihály, Gabo olvas, Benkő László, Trux Béla és Rozsnyai János facebook oldaláról származnak)