2014. november 21., péntek

Rozsnyai János: A táltos keresztje


Nem tagadom, hogy elfogult lehetek, hiszen az író nem csak földim, ráadásul rokonom.
János többször mesélt róla,hogy a Kunkereszt mozgatta meg a fantáziát, illetve a kereszténység mellett titokban még sokáig ápolt pogány vallás és a táltosok. 
Hogy a kereszt hogyan került Magyarcsanád határába azt nem tudják biztosan a történészek sem, bár találgatások vannak, de nekem János változata határozottan jobban tetszik, és már más szemmel nézek a hatalmas, sérült kőkeresztre, amit korábban kissé hátborzongatónak találtam.

Szerettem volna hozni egy képet, ahol a kereszt mellett állok, mert jártunk már néhányszor arra, és készült fotó is, de persze hála Murphynek nem találtam meg. Ha netán összefutunk majd pótolom.
De nézzük a könyvet!


Rozsnyai János: A táltos keresztje
(fülszöveg)
Egy kis alföldi falu határában, nem messze a Maros folyótól áll ez az embermagasságú kőkereszt, amely, ha egy kissé megsérülve is, de szembeszegült az évszázadokkal és az emberi akarattal. Kunkeresztnek nevezi a néphagyomány. 
A titokzatos keresztet olyasfajta kőből készítette az ismeretlen kőfaragó, amely a történelmi Magyarország területén nem volt található, és felállítása a középkorra datálható. Innen ered a szerző ötlete, melyhez több év kutatómunkával minden ízében és szavában hiteles történetet kerekített a magyar középkorról, a magyar sereg szentföldi hadjáratáról, Makó úrról, aki soha nem jutott el Jeruzsálemig, de társaival együtt majdnem hihetetlen kalandok részese volt. Rozsnyai János regénye történelmi regény, kalandregény és romantikus regény egyszerre, melyből nemcsak a magyarok történetének egy fontos darabját ismerhetjük meg, hanem azokat az embereket is – a királytól a várjobbágyig – akik történelmünket alkották, s akiknek lelkében a keresztény hit évszázados harcot vívott a táltoshittel.


  • Írta: Rozsnyai János
  • Kiadó: Atlantic Press, Budapest (2013)
  • Oldalszám: 446
  • ISBN: 9786155332111


A történet:


II. András, magyar király kissé kényszeredetten indult el a Szent Földre, eredetileg Jeruzsálem visszafoglalásának szándékával. Hadseregéhez vezeklésképpen csatlakozik főhősünk Ketel, aki Makó bán várjobbágya, valamint hatalmas termete miatt remek adószedője Csanád leszármazottjának. Az ifjú, hirtelen haragú fiú egyrészt a lelkiismeretével küzd, amiért megbecstelenítette Kalárist és megölte apját az adók behajtása során. Azt reméli, hogy a lány talán megbocsájt neki, és még talán boldogok is lehetnek, ha győztesen, kinccsel megrakodva tér majd vissza Jeruzsálemből.
Másrészt a hitével is kemény harcot vív, hisz dédapja besenyő táltos volt, őt magát már magyar kereszténynek nevelték, de ezzel sehogy se tud megbarátkozni. Szitkozódáskor, vagy imáiban akaratlanul is Tengerihez szól, de tudatosan igyekszik a Keresztúr hitét követni.
A seregben igaz barátokra lel, a bölcs, idős, tapasztalt Bölényre és Vadászra a remek íjászra. AZ idősebb férfiak terelgetik, okítják a legényt, Bölény a keresztény hitét erősíti, csitítja lobbanékony ifjú vérét, Vadász az íj használatát mutatja meg neki, és apja helyett apja lesz.
A tengeren hajózva kalózok támadnak a seregre, sokan odavesznek, de a három keresztes megmenekül, bár Ketel súlyos sérülést szenved. Történetünk itt tér le a keresztes hadjárat útjáról.

Fordulatos, izgalmas, néhol borzalmas események közepette igyekeznek visszajutni magyar földre.

Vérontás, szerelem, sérülések, betegség, vadállatok, mindenféle nemzetiségű emberek fűszerezik az utazást.
A történet végére pedig kiderül, hogy miért került a kötetünk borítójára és miért adta a címét is a kőkereszt.

Nem szeretnék túl sok izgalmas eseményt előre, igyekszem általánosságban írni.
Először is, a nevek választása nagyszerű. Korhű, mindegyik szereplőből sugall mégis valamit: a kék szemű Ibolya, a király íjásza Vadász, vagy a besenyő vérű magyar Ketel.

A történet letehetetlenül izgalmas.
Amikor azt hinnéd, hogy szusszanhatsz egyet egyszerűen egy újabb csatában, a mesét megfordító eseményben találod magad. Valahol a kétharmada felé van egy váltás. Azt mondanám, a forró vérű és fejű tomboló fiatal Ketel itt nyugszik meg, itt találja meg önmagát, s itt a történet egy nyugodtabb mederbe ér. Megbékél magával, a tettével, az eseményekkel, a származásával, az isteneivel, rátalál az ő útjára.
DE! János szívtelenül, a legváratlanabb helyzetekben egyszerűen szemrebbenés nélkül teszi el láb alól kedvenceinket, így jobb ha nem is akarjuk megkedvelni a szereplőket. A 241. oldalon konkrétan kis híján földhöz vágtam a könyvet.

A harcosok ruházatát, fegyvereit, kinézetét leíró részek zseniálisak, szinte magam előtt láttam a filmélményekből, múzeumokból jól ismert viseleteket, fegyvereket. A hadsereg vonulását, táborállítási szokásait, a különböző vidékek embereinek életmódját igazi néprajzkutatóként jellemzi. Érdekes szembesülni azzal, hogy például hogyan tudtak közel ezer éve húsféléket tartósítani, vagy nem is sejtettem, hogy egy íjász ellensége az eső, mennyire kellett vigyázzon a húrra.A tájat leíró részek gyönyörűek, néhol a költészet határát súrolják, mégsem elnyújtottak, éppen annyit kaptam, hogy el tudtam főhőseinket helyezni benne, így nem voltak olyan részek, amiken csak átfutottam volna.

A vallással kapcsolatosan: imádtam a táltos/pogány részeket, ezeket rendkívül érdekesnek találtam. Egyáltalán nem térítő szándékkal hallunk róluk, nem akar egyik vagy másik oldal helyességéről győzködni, egyszerűen csak megmutatja, hogy a kereszténnyé alakított pogány magyarok még kétszáz évvel később is küzdöttek azzal, hogy 

Ketel jellemfejlődése csodálatosan van megírva. A lázadozó, mindenre ugró, hőbörgő, kardjával fenyegetőző, erőszakos kölyökből szépen lassan a barátai, a történtek, a tragédiák hatására egy higgadt, bölcs, tapasztalt férfivé érik. 
Minden szereplő összetett személyiség, nem feketék vagy fehérek, hanem szürkék, nem csak Ketel. Fontos kiemelnem, hogy elég sok szereplőnk van, és ők mégis mind hitelesek, szépen faragottak, jellemük van. Le a kalappal az író előtt, hisz gyakran olvasni olyan könyvet, ahol a kevésbé fontos szereplők csak érintőlegesen vagy sehogy sincsenek kidolgozva.

Bár János Maros szeretetével még azonosulnom kell, azért már lágyított a szívemen, és
pironkodva bevallom, az általam oly nagyon gyűlölt folyó mégis megmelengette a szívem, amikor egy szemeszternyi moszkvai tanulmányom után végre hazajöttem.

De különösen izgalmas volt ismert, vagy legalábbis a közelben fekvő terülteteken zajló történetet olvasni, bár csak a történet elején és végén járunk Makó környékén, de a nádasok, a be-beszakadó folyópart, a falvak mind gyerekkorom óta életem részei.

Az írás stílusa mese jellegű, szinte végig Szabó Gyula hangján hallottam a fejemben.
Szerettem a beszédstílusukat, a hangulaton nagyot dobott, bár az első pár oldalon szoknom kellett a kerál kifejezést és társait, de néhány sor után a mesevilágába kerültem.
Viszont nem hagyhatom ki, hogy a harcok igen véresek, van itt vér- és bélontás, állatok által széttépett, végtagját, szemét vesztett harcosok. Persze nem hittem, hogy egy kardcsata néhány hangos csattanással és nyögéssel zajlik, mint azt gyakran tvben látni, tény, hogy a könyv leírásai hitelesebbnek tűnnek: valószínűleg, ha valakit eltalált egy kétkezes kard az utána nem ugra-bugrált.

Szemszög: E/3 (főként Ketel, majd Vadásszal váltott)
Kedvenc szereplők:
* Zubeida, ő abszolút a legkedvesebb szereplőm volt. Okos, eszes, bölcs, remekül ért a gyógyításhoz, de nem csak a testi sebekhez. Pogány, de teljesen nyitott a Keresztúr történetére is. Nagyon tud szeretni, de nem fejjel-a-falnak-szerelemmel. Rájön, hogy Ketel beteg, és megbocsájt. Igazi anya-típus számomra.
*Ketel: gyönyörű jellemfejlődése, kitartása, életszeretete miatt
*Vadász: bölcs, nyugodt, hatalmas a szíve, tele apai szeretettel. Kiváló íjász, zseniális hadvezér, kiválóan ért a taktikához.
Utáltam szereplők:
* Makó
Kedvenc rész:
* nehéz, de legjobban a végét szerettem, a Maros-közeli mocsarak Ketel-táltosát.
Nem tetszett rész:
* nehéz választanom, de rögtön a talján vitéz jutott eszembe most, azt kissé sokallta már a véletlenekből.
Borító:
* eleinte ki nem állhattam, de megbékéltünk:
-nagyon vékony, nagyon puha a borító (praktikusnak bizonyult olvasáskor)
-nem tetszett a háttér a kereszt mögött, valamiért úgy éreztem, hogy jobb lenne az eredeti helyén, de aztán forgattam, kétszer olvastam eddig, és úgy hozzánőtt, hogy el se tudom képzeni másmilyennek.
Értékelésem pontokban:
10/10
Abszolút Favorit (AF)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése